// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Román fegyvernepperek akcióban

// HIRDETÉS

A brit Sky News újságírói megtalálták, melyik európai uniós tagállamban juthat megbízható Kalasnyikovokhoz egy becsületes iszlamista terrorista.

Romániára nézve nem túl hízelgő riportot készített a Sky News brit csatorna: a hírtévé munkatársai egy romániai fegyverkereskedő bandától készítettek oknyomozó anyagot, amiből vasárnap tettek közzé részleteket honlapjukon.

A  tévécsatorna stábja hónapokig alkudozott a banda tagjaival, majd amikor megállapodtak, az ország egyik elhagyatott részén találkoztak velük, egy erdőben, ahol nem volt mobil térerő. Az arcukat kámzsával, illetve kendővel eltakaró fegyverkereskedők előbb megmotozták őket, mobiltelefonjaikat bezárták az autóba, majd megmutatták a gépkocsijuk csomagtartójában levő árut. A fegyvercsempészek amúgy tudtak róla, hogy egy tévéstábbal van dolguk, amely arról készít műsort, milyen könnyű fegyverhez jutni, azonban nem érdekelte őket, mivel azt hitték, ennek ellenére is megvásárolják tőlük a fegyvereket. A fegyvereket a lőszerrel együtt Ukrajnából szerezték be, elmondásuk szerint korlátlan mennyiség áll a rendelkezésükre. Romániából egy másik banda juttatja el őket Nyugat-Európába és a Közel-Keletre. A fő célpont ugyanakkor Nyugat-Európa.

A fegyverek között volt egy 3000 euróért kínált távcsöves puska, osztrák Steyr puska, félautomata puskák, vadászpuskák és pisztolyok is.

A legnépszerűbb ugyanakkor az AK-47-es gépkarabély – a híres Kalasnyikov – volt, amelyet 1700 euróért kínáltak, és amely az iszlamista terroristák egyik legkedveltebb fegyvere. Erre van Európában jelenleg a legnagyobb kereslet.

A csempészek elmondták, ők maguk csupán lőfegyverekkel foglalkoznak, de kapcsolatban állnak egy másik bandával is, amely viszont már nehézfegyverzetet is árul a feketepiacon.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro