// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Ferenc pápa: a terrorra nem lehet még nagyobb terrorral válaszolni

// HIRDETÉS

A fiatalok keressék Jézust „az éhezőkben, a szomjazókban, a ruhátlanokban, a betegekben, a lesüllyedő testvérükben, a fogolyban, a menekültben, a magányos felebarátban.”

A terrorra nem lehet még nagyobb terrorral válaszolni, a világon terjedő háborúkra a barátság, a testvériség, a közösség és a család jelenti a választ – hangsúlyozta Ferenc pápa szombat este, a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó (IVT) imavirrasztásának elején.

A pápa azzal kapcsolatban tért ki erre prédikációjában, hogy ezt megelőzően egy – a szíriai Aleppóból származó – lány elmondta, mi mindent élt át az ottani háborúban, majd az ITV résztvevőinek imáját kérte Szíriáért.

A katolikus egyházfő felszólította a fiatalokat, hogy imádkozzanak a háború áldozataiért, valamint annak a megértéséért, hogy „a testvéri vérontás semmivel sem igazolható.”

„Most nem kezdünk el kiabálni senki ellen, nem veszünk össze, nem akarunk rombolni” – folytatta a pápa, hozzáfűzve: „A gyűlöletet nem akarjuk rágalmakkal, még nagyobb gyűlölettel legyőzni, az erőszakon nem lehet még nagyobb erőszakkal felülkerekedni, a terrort nem lehet még nagyobb terrorral legyűrni. A háborúban álló világ számára a választ barátságnak, testvériségnek, közösségnek, családnak nevezik”.

A pápa ezt követően azokért imádkozott a fiatalokkal együtt, akik számára „a család nem létező fogalom, és az otthon csupán az alvásra-evésre való hely”.

Az IVT résztvevői a világ különféle részeiből származnak – mutatott rá Ferenc pápa –, van aki konfliktusok, sőt háború sújtotta országból érkezett, mások számára „a világban zajló sok fájdalmas dolog” csak a sajtóhírek töredékét jelenti. A krakkói találkozás révén viszont a sokak által megélt szenvedés többé nem valami névtelen jelenség, nem csupán egy sajtóhír, hanem „konkrét neve, arca, története” van – szögezte le.

Kifejtette: a szenvedés, az ettől való félelem zárkózottságot válthat ki, megbéníthatja az embert, megfoszthatja életörömétől. Figyelmeztette a fiatalokat a kényelem és a virtuális valóság okozta megbénulás veszélyére is, melyet „kanapéboldogságnak” nevezett.

„A kényelmet választva, a boldogságot és a fogyasztást összetévesztve igenis magas árat fizetünk: elveszítjük szabadságunkat” – intette a fiatalokat a pápa, hozzátéve: „sokak számára biztosan könnyebb és előnyösebb lenne, ha a fiatalok megbutulnának, elkábulnának.”

„A történelem ma megköveteli, hogy megvédjük méltóságunkat, és ne engedjük, hogy a jövőnkről mások döntsenek” – hangsúlyozta.

Mint mondta, Jézus nem a kényelem Ura, hanem „azé a kockázaté, mely az önmagából való kilépéssel jár” – mondta a pápa, majd arra hívta fel a fiatalokat, hogy kövessék „Istenünk »őrültségét«," és keressék Jézust „az éhezőkben, a szomjazókban, a ruhátlanokban, a betegekben, a lesüllyedő testvérükben, a fogolyban, a menekültben, a magányos felebarátban.”

„Nekünk, felnőtteknek, ma arra van szükségünk, hogy tanítsatok bennünket együtt élni a különbözőségben, a párbeszédben, a multikulturalitás olyan megélésében, mely nem fenyegetést, hanem esélyt jelent” – mondta az egyházfő, arra kérve a fiatalokat, hogy „legyen bátorságuk arra tanítani bennünket, hogy a hídépítés könnyebb a falak emelésénél.”

Miután a pápa kimondta, „a híd, amelyet most és itt építhetünk: a kézfogás”, a zarándokok – köztük a helyszínen lévő Andrzej Duda lengyel elnök és a felesége – kezet fogtak és élőláncot alakítottak.

A Krakkó melletti Brzegiben létesített Irgalmasság Kampuszon szervezett virrasztás elején a pápa hat fiatal zarándok társaságában átment az isteni irgalmasságot jelképező kapun, majd meghívta a fiatalokat a pápamobilra, és a nevető csoport így vonult végig a több mint egy millió fiatal zarándokkal betelt kampuszon.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro