// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Tusványoson is elmagyarázták, hogyan kell voksolni a kvótareferendumon

// HIRDETÉS

A gyorshonosított magyarok harmada regisztrált, ők emelik az érvényességi küszöböt.

A népszavazáson való részvételre ösztönzi a kormány a visszahonosított határon túli magyarokat – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő Tusnádfürdőn, a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen rendezett csütörtöki fórumon.

Kifejtette: a kvótareferendum arról szól, elfogadják-e a magyar állampolgárok, hogy mások döntsenek helyettük alapvető kérdésekben. Ez az első magyarországi népszavazás, amelyen a visszahonosított külhoni magyarok is véleményt nyilváníthatnak.

Nem kampányolnak külön Erdélyben, de mozgósítanak

Kovács Zoltán szerint a magyar kormány nem tervez külön kampányt a visszahonosított magyarságnak, az üzenete az egész nemzet számára egységes, de a külhoni magyarsággal foglakozó tisztségviselők augusztus-szeptember folyamán fel fogják keresni a Kárpát-medencei magyar közösségeket, hogy tájékoztatásukat, mozgósításukat segítsék.

Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke elmondta: eddig 259 ezer visszahonosított magyar regisztrált, így a referendumon az érvényességi küszöb 4 millió 230 ezerre emelkedett. A népszavazás akkor lesz érvényes, ha a választásra jogosultak több mint fele érvényes voksot ad le: ebbe a választói névjegyzékbe felvett visszahonosított magyarok is beleszámítanak.

Eddig 850 ezer állampolgársági kérelem érkezett, és 780 ezren tették le az állampolgársági esküt – tájékoztatott Wetzel Tamás, az egyszerűsített honosításért felelős miniszteri biztos.

A szavazás menete

Az NVI elnöke hangsúlyozta, határon túl élő magyar állampolgárok levélben szavazhatnak, ha előzetesen bejelentkeztek a választói névjegyzékbe. Aki ezt 2013 augusztusa óta már megtette, annak nem szükséges a regisztrációt megismételnie, csak abban az esetben, ha a leadott adatai változtak. 

A levélcsomagok kiküldésére most több idő lesz, mint a 2014-es országgyűlési választások alkalmával: a több mint negyedmillió levélcsomagot kipostázását augusztus 20-a után kezdik meg.

A levélvoksoknak október elsején éjfélig kell postán beérkezniük a választási irodához, de a – referendum előtt hosszabbított nyitva tartással működő – magyar külképviseleten is le lehet adni őket szeptember 17-étől.

Mile Lajos kolozsvári magyar főkonzul a tusványosi fórumon kifejtette: a határon túli magyarok helyzete annyiban más, hogy többségük nem közvetlenül érintett a migrációban, ezért azt szeretnék elérni, hogy magyar azonosságtudatuk cselekvő részeként vegyenek részt a népszavazáson.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro