// 2026. május 3., vasárnap // Tímea, Irma

Donald Trump hivatalosan is a republikánusok elnökjelöltje

// HIRDETÉS

Formaság volt ugyan, de fontos döntés született.

Hivatalosan is elnökjelöltjévé választotta Donald Trumpot a Republikánus Párt, így biztossá vált, hogy a novemberi amerikai elnökválasztáson a New York-i üzletember indul a párt színeiben.

A 69 éves milliárdost a republikánusok clevelandi konvenciójának második, keddi napján választották meg a párt elnökjelöltjének. Trump formális jelölését Jeff Sessions alabamai szenátor jelentette be, majd az ábécé-sorrendben szólított tagállamok nevében egy-egy delegátus nyilvánosan és hangosan közölte, hogy kit támogatnak.

Donald Trumpnak 1237 küldött támogatására volt szüksége, ezt már New York államnál - ahonnan származik - megszerezte.

Jelöltségét legidősebb fia, Donald Trump Jr. jelentette be, aki három testvérével együtt csatlakozott a New York-i küldöttséghez. Az ifjabb Trump úgy fogalmazott, apja nagyon büszke a mozgalomra, „ez ugyanis nem csak egy egyszerű kampány".

Donald Trump egyedüli esélyesként érkezett a hétfőn kezdődött konvencióra, de a keddi szavazáson rajta kívül Ted Cruz texasi, Marco Rubio floridai és Rand Paul kentucky szenátor, valamint John Kasich ohiói kormányzó, Ben Carson idegsebész és Jeb Bush volt floridai kormányzó is kapott voksokat - az előválasztási folyamatban elért eredményeik alapján.

Trump végül 1725, Cruz 475, Kasich 120, Rubio 114, Carson hét, Bush három, Rand Paul pedig két szavazatot könyvelhetett el a voksolást elnöklő Paul Ryan, a képviselőház elnöke ismertetése szerint.

A döntésüket bejelentő delegátusok pár szóval bemutatták államukat és némelyikük arról is beszélt, hogy miért adja a voksát az elnökjelöltre.

Amerikai Szamoa szószólója például fontosnak tartotta kiemelni, hogy bajnokjátékost adtak az amerikaifutball-ligának, a Kalifornia döntését bejelentő delegátus pedig azt hangsúlyozta, hogy a mellette álló fiainak munkát és boldogabb jövőt szeretne, állama ezért is adja valamennyi delegátusa voksát Donald Trumpra. Idaho küldöttje ugyanakkor azt ecsetelte hosszasan, hogy az állam szilárdan republikánus és büszke a híres krumplijára.

Trump nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy őt választották a párt elnökjelöltjévé.

A konvenció résztvevőihez intézett videoüzenetében úgy fogalmazott, nem egy kampány, hanem egy mozgalom élén áll.

„Az elnökválasztási folyamatnak ez a szakasza lezárult... mozgalom lett, de végig kell mennünk" az úton - fogalmazott Trump, aki azonban csak csütörtökön elmondandó beszédében fogadja el hivatalosan is az elnökjelöltséget.

Trump ezúttal nem szabadon beszélt, hanem súgógépről olvasta fel üzenetét. „Ezt a pillanatot soha nem felejtem el" - mondta, s hangsúlyozta, hogy "együtt történelmi eredményt értünk el", mert a republikánus párt történetében soha ilyen sokan nem szavaztak egy jelöltre.

„Ismét naggyá tesszük Amerikát, novemberben győzni fogunk" - búcsúzott híveitől a republikánusok elnökjelöltje.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit
Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
Krónika

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek
Főtér

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét
Székelyhon

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét

Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Krónika

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson
Székelyhon

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson, a város Gyergyószárhegy felőli kijáratánál. A balesetben két személy megsérült, egyikük a roncsok közé szorult.

// még több főtér.ro