Törökország csendes, újra csendes

UPDATE: Az Erdogan-rezsim elleni puccskísérletet elfojtották. De ennek ára van.
Hirdetés

Teljes mértékben urai vagyunk a helyzetnek, jelentette ki Binali Yildirim török miniszterelnök. A kormányfő hozzátette: a cselszövés foltot ejtett a török demokrácián.

Az Erdogan-rezsim és a puccsista katonai alakulatok közötti összecsapások szombat délutáni mérlege legalább 265 halott. 161 rendőr és 104 civil személy halt mártírhalált, emelte ki Yildirim miniszterelnök. A puccskísérletben bizonyítottan 104 személy vett részt. Az előzetes  letartóztatásban levők száma viszont eléri a 2.839-et.

Ezzel Törökország recens történelmének ötödik katonai puccsa lezártnak tekinthető, a források szerint. Az élet visszatérni látszik a megszokott kerékvágásba.

Korábbi hírek

Szombat hajnalban, fél három körül Binali Yildirim török miniszterelnök bejelentette: a puccskísérlet néhány vezetőjét letartóztatták. „A demokrácia győzni fog. A török nép az utcákon van ezen az éjszakán, ő adta a kezünkbe a hatalmat, és csak ő veheti el”, hangsúlyozta a kormányfő.

A puccsista csapatok feladták az isztambuli Atatürk repülőteret, ahova több ezer, a puccs ellen tüntető polgár vonult ki. 

Miután Erdogan elnök felhívást intézett a török néphez, hogy álljanak ellen a puccskísérletnek. Isztambul utcáit felvonulók lepték el, kezükben török zászlókkal. Persze voltak olyanok is, akik a puccsistákat éltették, de a hírek szerint kevesen.

Közölték az első információkat a puccskísérlet értelmi szerzőjéről. Muharrem Kose a török hadsereg tisztje, akit nemrég távolítottak el a hadsereg jogtanácsosi pozíciójából.

A török hadsereg több vezetője megjelent az időközben újra működni kezdő török közszolgálati televízióban, és megerősítették: egy kis katonai csoport puccskísérletéről van szó. Mindeközben folytatódtak az összecsapások az Erdogan elnökhöz hű erők és a puccsisták között.

Hajnali három óra körül az török NTV kereskedelmi tévé a rendőrség által lefegyverzett és letartóztatott puccsista katonákról közölt képsorokat. A kommentár szerint ez arra utal, hogy a törökországi puccskísérletnek befellegzett.

Binali Yildirim miniszterelnök bejelentette: „Egy idióta próbálkozásról van szó, amely halva született. Urai vagyunk a helyzetnek.” A török hírszerző szolgálatok megerősítették a bejelentést.

A harcok során bombatalálat érte a török parlament épületét Ankarában. A robbanások következtében több személy megsérült, köztük rendőrök is, továbbá kigyulladt a parlament gyűlésterme.

Hajnali fél négy körül Erdogan elnök repülőgépe biztonságosan landolt az isztambuli repülőtéren.

Az elnök azonnal kiment a repülőtéren gyülekező tömeg közé és bejelentette: saját kezűleg irányítja a rend helyreállítására tett lépéseket. Közben megérkeztek az első halálhírek: két személy meghalt az isztambuli utcai harcok során.

Egy puccsista csapat elfoglalta a CNN Turk tévécsatorna isztambuli székházát. Az adást megszüntették.

Hajnali öt óra körül Erdogan elnök ismét nyilatkozott a világnak: bejelentette, hogy ő a népével marad, és nem megy sehova. Beszédében megemlítette egy bizonyos Fethullah Gulen nevét (az Amerikai Egyesült Államokban élő muzulmán egyházi személy). Az elnök szerint ő és hívei állnak a puccskísérlet mögött. Hozzátette: hazaárulásról van szó, és hamarosan megtisztítják a hadsereget az áruló elemektől.

Reggel hat óra körül közölték az első veszteségmérleget is. 42 személy (rendőrök és civilek) halt meg az ankarai utcai harcok során. A fővárosban időnként lövések dördültek még a kora reggeli órákban is. Binaly Yildirim miniszterelnök parancsot adott a török hadseregnek: lőjék le a puccsisták birtokában levő repülőgépeket és helikoptereket.

A török parlament a harcok után.

Kép a török parlamentből, a harcok után

Szombat reggel fél nyolc körül jelentette be az Anadolu hírügynökség, hogy összesen 754 katonát tartóztattak le a puccskísérletet követő akciók során. A legfrissebb hírek már 90 halottról szólnak. Ugyanakkor a török hadsereg öt tábornokát és 29 ezredesét lemondatták. Úgy tűnik, a puccskísérlet kudarcba fulladt.

Itt jegyezzük meg, hogy a török hadsereg nem a fegyelméről volt híres az ország modern történelmében. 1960 óta négyszer buktatta meg a török kormányt. 

Hirdetés

Korábbi hírek:

Pénteken késő este Binali Yildirim, Törökország miniszterelnöke bejelentette: a török hadsereg egy csoportja „törvénytelen kísérletet” tett a hatalom átvételére, miután részlegesen lezárták az Európát Ázsiával összekötő Boszporusz hidat Isztanbulnál. A miniszterelnök hozzáfűzte, hogy a puccskísérletnek nevezett akcióban résztvevők a legsúlyosabb büntetésben részesülnek.

Az AFP hírügynökség jelentése szerint katonai repülőgépek és helikopterek végeztek repüléseket Ankara fölött.

Ezek után egymást követték az ellentmondásos hírek. A török hadsereg puccsista csoportja a maga részéről bejelentette: megtörtént a hatalomátvétel Törökországban, mégpedig annak érdekében, hogy helyreállítsák a rendet az országban. A török kormány viszont határozottan kijelentette, nem következett be a katonai puccs, továbbra is az ő kezükben van a hatalom.

A puccsisták túszokat ejtettek a hadsereg ankarai főhadiszállásán, köztük magát a hadsereg vezérkari főnökét is. A CNN Turk csatornán ugyanakkor bemondták a megnyugtató hírt, hogy Recep Tayyip Erdogan elnök biztonságban van, bármit jelentsen is ez.

Az internetes aktivitást monitorizáló csoportok jelentése szerint blokkolni kezdték a törökországi közösségi hálózatokat (Facebook, a Twitter és a Youtube). Nem tudni biztosan, hogy a puccsista csoport rendelte el a blokkolást vagy a török kormány, hiszen Erdogan elnök korábban többször is elmondta, hogy krízishelyzetekben ez a teendő.

Valamivel éjfél után a török elnöki hivatal egyik képviselője kijelentette: a legfőbb hadvezetés nem engedélyezte a hadsereg nevében történt nyilatkozatot, miszerint megtörtént a hatalomátvétel, ugyanakkor kéréssel fordult az egész világ fele, legyenek szolidárisak a török néppel. Továbbá mindenkit biztosított afelől, hogy Recep Tayyip Erdogan és a török kormány továbbra is hatalmon van.

Körülbelül ugyanebben az időpontban a török közszolgálati televízió sugározta a „fegyveres erők” egy közleményét, amelyben bejelentik a szükségállapotot, továbbá korlátozzák a közúti közlekedést Törökország egész területén. A közleményt az „Országos béketanács” nevében olvasták be.

Éjszaka egy óra körül végre megszólalt a már-már elveszettnek hitt, valójában Bodrumban szabadságát töltő elnök, Recep Tayyip Erdogan is. Kijelentette, hogy a hadsereg egy kis csoportjának lázadásáról van szó. Felszólította a török népet, álljon ellen a puccskísérletnek és vonuljon ki az utcára. Törökország erős embere hozzátette: „Egyáltalán nem hiszem, hogy ezek a puccsisták sikert aratnak.”

Ankara központjából erőteljes robbanást jelentettek, miután a hadsereg puccsista csoportja bejelentette, hogy átvette a hatalmat Törökországban. A főváros fölött a katonai repülőgépek és helikopterek folytatták a repüléseket. Az AFP hírügynökség szerint nem ismeretes a robbanás eredete, viszont a Reuters értesülései szerint egy katonai helikopter tüzet nyitott a fővárosra.

Éjszaka egy óra körül a török állami televízió megszakította adását, miután a puccsisták bejelentették a hatalomátvételt.

A Reuters értesülései szerint lövéseket jelentettek az isztanbuli nemzetközi repülőtérről. Szemtanúk szerint a török parlament épületét tankok vették körül.

Az európai ügyekért felelős török miniszter, Omer Celik felszólította a hadsereget, tagadják meg a puccsista katonai csoportosulás parancsait. „Az utolsó leheletünkig védjük a demokráciát”, jelentette ki a miniszter.

Török katonai helikopterek tüzet nyitottak a török hírszerző szolgálat ankarai épületére. A török kormány egyik magas rangú tisztviselője közölte, hogy a puccsisták hatalmukba kerítettek néhány tankot és elfoglalták Ankara utcáit, de csak néhány körzetben sikerült az akciójuk. A tisztségviselő szerint a törökországi bizonytalanság kitart a következő 24 órában, ám a puccskísérletet el fogják fojtani és helyreállítják a rendet. Időközben a török légierő lelőtt egy puccsisták által birtokolt katonai helikoptert.

Az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország villámgyorsan reagált a törökországi eseményekre. Obama elnök támogatásáról biztosította Erdogan elnököt. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter felszólította a szembenálló feleket, hogy kerüljenek bármely halálos kimenetelű összeütközést.

 

Fotók: Reuters, Twitter, Europress/Getty, Independent

Hirdetés