// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Elismerte a prefektus: a románok nevében támadja a Sárkánydombot

// HIRDETÉS

Mert a szélsőséges román szervezetekhez hasonlóan ő is úgy véli, hogy a Sepsiszentgyörgy központjába tervezett domb a románok ellen irányul.

Felhagyott a valóság elkendőzésével Kovászna megye prefektusa: Sebastian Cucu közleményben ismerte el, hogy valójában azért akadályozza Sepsiszentgyörgyön a Sárkánydomb megvalósítását, mert a projekt nem tetszik a helyi román közösségnek, így – szerinte – veszélyezteti a társadalmi békét – írja a Krónika.

A kormánymegbízott eddig hivatalosan azzal érvelt, hogy a helyi önkormányzat nem szerezte meg a védelmi minisztérium és a hírszerző szolgálat engedélyét a központba tervezett térplasztika kivitelezéséhez. Mostani közleményében Cucu ugyan ismét a jóváhagyások hiányával, illetve a törvény be nem tartásával indokolja, hogy miért vonatta vissza a területrendezési tervet, de ezúttal az etnikai kártyát is előhúzza.

A prefektus úgy fogalmaz: az általa vezetett intézmény feladata a társadalmi béke megőrzése, ők pedig figyelembe vették az elégedetlen román civil szervezetek petícióit. Ezekben az szerepelt, hogy a „hét méter magas mesterséges domborzati forma akadályozná a rálátást a Mihai Viteazul szoborcsoportra, akadályozná a román kulturális és más jellegű rendezvények, például a román nemzeti ünnep megtartását”.

Az ügyre reagálva Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a lapnak úgy fogalmazott: elvi kérdés, hogy a Bukarestben kinevezett prefektus vagy a város lakói által megválasztott 21 fős testület dönti el, hogyan nézzenek ki a terek, milyen lesz a város zászlója, vagy miként nevezik el az utcákat. „Az önkormányzat álláspontja egybecseng a szakértők véleményével, eszerint akkor lesz teljes a főtér felújítása, ha lesz egy negyedik homlokzata is. Ez lehet épület vagy zöldövezet. Mi a park bővítése mellett döntöttünk, ezen az úton haladunk tovább függetlenül attól, hogy a prefektus mit gondol” – hangsúlyozta az elöljáró.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro