// 2026. szeptember 4., péntek // Rozália

Még mindig tart a fogolyzendülés a börtönökben

// HIRDETÉS

Öngyilkossági kísérlet és gyújtogatás is történt.

Csütörtökön is folytatódott a hét elején kezdődött fogolyzendülés a romániai börtönökben: a besztercei börtönben őrzött egyik rab öngyilkosságot kísérelt meg, miközben több társa az intézmény tetejére mászva tiltakozott a fogva tartási körülmények ellen.

A vaslui-i fegyintézetben 56 rab éhségsztrájkolt, itt ugyanakkor nem történt rendbontás. Az őrizetesek mindazonáltal Raulca Prună igazságügy-minisztert és a kormányt becsmérlő jelszavakat kiabáltak, és arra panaszkodtak, hogy nem engedik őket beszélőre, és a fejadagjukat sem kapják meg.

Mindez olyan körülmények között zajlik, hogy a vaslui-i az ország legkorszerűbb börtöne, amelyben három-négy férőhelyes cellák vannak, saját zuhanyzóval és televízióval. Minden emeleten van ebédlő és edzőterem, valamint könyvtár.

A besztercei börtönben egy rab megpróbálta felakasztani magát a cellájában, de a börtön személyzete még időben megmentette az életét, majd a helyi sürgősségi kórházba szállították.

A Dâmboviţa megyei Mărgineni, illetve Bákó börtönében a rabok különböző tárgyak felgyújtásával tiltakoztak a rossz fogva tartási körülmények ellen, miközben az országban 16 fegyintézetben – köztük Nagyváradon és Csíkszeredában, ahol szerdán könnygázt is be kellett vetni a lázongó rabok ellen – pedig összesen több százan éhségsztrájkolnak.

Raluca Prună igazságügy-miniszter közölte: elégedetlen az Országos Börtönparancsnokság vezetőinek munkájával, de a válsághelyzet miatt most nem kezdeményezi a menesztésüket. Azt is leszögezte, hogy igyekeznek javítani a körülményeken, de az ehhez szükséges intézkedéseket nem a jelenlegi helyzetben, „nyomás alatt” fogják meghozni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”
Krónika

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”

Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!
Főtér

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi
Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert
Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Elhunyt Daniel Ernő, Nyikómalomfalva nyugalmazott plébánosa
Székelyhon

Elhunyt Daniel Ernő, Nyikómalomfalva nyugalmazott plébánosa

Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos.

// még több főtér.ro