És megtudhatja, többek közt, merre volt az igazságos király konyhája Kolozsváron.
Idén először indulhatunk Kolozsvár nagy szülöttének nyomába a Korzo Egyesülettel, amely rendszeresen rendez városnéző sétákat, különböző „témakörökben”.
Legújabb sétájukat A király (ál)ruhái: Mátyás-kultusz Kolozsváron címmel tartják vasárnap, július 17-én, 18 órától.
„Mátyás király gyakran ébredt úgy baldachinos ágyában, hogy ő bizony útra kel. Ilyenkor nyújtózott egyet, csókot hintett Beatrix királyné rózsaarcára, s a nehéz, faragott diófaládáját felnyitotta: mit vegyen fel aznapi útjára? Tudvalevő, hogy álruhában szeretett járni-kelni. Volt ládában nehéz, nagy királyi bársony, volt csillogó, igazságos kaftán, volt elfeledett, molyrágta gyolcsing, s volt felcicomázott, cifra brokátselyem. Hogyan kerültek oda azok a gúnyák, maga sem tudta, az évszázadok hordták őket össze” – írják a Facebook-esemény felvezetőjében.
„Mellesleg” azt is megtudhatjuk, merre volt Mátyás konyhája, valamint az is, hogy Ferenc József egyik látogatása alkalmával miért rótta meg Kolozsvár elöljáróit.
A találkozás természetesen Mátyás szülőháza előtt lesz.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.