Hangoskodással kezdődött, gyújtogatással folytatódott. Állítólag vízágyút is bevetettek a rend őrei.
Két napja tart a Iași Fokozott Biztonságú Büntetésvégrehajtó Intézetben az a „lázadás”, amelyben mintegy kétszáz elítélt a feje tetejére állította a börtönben az életet. A körülmények ellen tiltakozó elítéltek először csak hangoskodásba kezdtek a börtön vezetőségének leváltását követelve, majd három elítélt felgyújtott egy matracot az egyik cellában. Néhányan felmásztak az udvaron található fémszerkezet tetejére, és onnan követelték, hogy valaki hallgassa meg panaszaikat.
A helyszínen két napja fokozott a készültség, a rendőrség, a csendőrség és a rohammentő is speciális egységekkel a börtönnél állomásozik. Az alprefektus személyesen tájékozódott a helyszínen a helyzetről. A fegyház hivatalosan nem sokat közöl a sajtóval arról, hogy mi történik a falak mögött.
Az Adevărulnak telefonon nyilatkozó elítéltek arra panaszkodtak, hogy haláltáborhoz hasonlítható körülmények között élnek, nagyon kevés hely jut egy főre, rengeteg az élősködő és ehetetlen a koszt. Nagyon sok vád érte a börtön igazgatóját: a bebörtönzöttek szerint szándékosan zárja el az ivóvizet, hogy a börtönben található üzletből vásároljanak. A napilap úgy tudja, hogy vízágyút is bevetettek, és két elítélt öncsonkítást hajtott végre, de ezt nem erősítették meg hivatalosan.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.

További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.

További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.

… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.

Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.

További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.

Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.

A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...