// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Német régizene Csíkszeredában

// HIRDETÉS

Mert a szászok sok minőségi német régizenét írtak Erdélyben, volt ahol hetente komponáltak új barokk műveket.

A német zene lesz a középpontban a harminchat éves múlttal rendelkező Csíkszeredai Régizene Fesztiválon, amelynek kurzusaira idén rekordszámú érdeklődő jelentkezett.

A csíkszeredai Mikó-várban zajló fesztivált 1980-ban alapították, 1986 és 1990 között a kommunista hatóságok betiltották, majd a rendszerváltás után újraindították. A fesztivál július 14. és 17. között zajlik, de a hozzá kapcsolódó nyári egyetem már vasárnap elkezdődik. 

A meghirdetett 12 mesterkurzusra az idén 82 résztvevő jelentkezett, ami a fesztivál történetében rekordnak számít – közölték a szervezők.

Filip Ignác Csaba, a fesztivál művészeti tanácsadója az MTI-nek pénteken elmondta, azért állították a német zenét a fesztivál középpontjába, mert Erdélyben sok minőségi német régizene íródott a szászok révén. Voltak olyan központok, ahol hétről hétre új barokk műveket komponáltak.

Idén a résztvevők a historikus klarinéttal ismerkedhetnek meg, 

ez a hangszer ugyanis még soha nem szólalt meg a fesztiválon. A meghívottként részt vevő francia Le Baroque Nomad együttes egyik tagja játszik ezen a hangszeren, ő tartja majd a kurzust is – közölte a művészeti tanácsadó.

Idén ismét koncertezik a fesztiválzenekar, amely minden évben a rendezvény idejére alakul meg a különböző meghívott együttesek tagjaiból. Most először fesztiválkórussal is kiegészülnek, koncertjükön zenekarra és kórusra írt erdélyi barokk, valamint Bach-műveket adnak elő. A fesztivál legfontosabb meghívottja az ausztriai Unicorn együttes, amely német középkori zenét fog játszani.

A fesztivál záró koncertjén a bukaresti világhírű Madrigal kórus lép fel 

a Codex régizene együttessel és Kónya István magyarországi lantművésszel. Filip Ignác Csaba, aki a Codex együttes művészeti vezetője is, elmondta: Bakfark Bálint brassói születésű lantművész halálának 440. évfordulója alkalmából állították össze a programot. A 16. századi erdélyi születésű művész korának ünnepelt lantvirtuóza és Európa-szerte ismert zeneszerzője volt. Egyebek mellett általa lantra átírt korabeli német és angol népszerű művek hangzanak el a záró koncerten.

A tavaly elkezdett hagyománynak megfelelően a fesztivál egyik koncertje Bukarestben is hallható lesz, így a Bakfark Bálint emlékére szentelt műsor már szombaton, a bukaresti Szent József római katolikus székesegyházban is meghallgatható.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro