// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Gyalogosítják a Főtér nyugati oldalát

// HIRDETÉS

A tervek elkészülte után tíz évvel. Ha majd lejártak a Kolozsvári Magyar Napok.

Jövőre már el fogunk férni a kolozsvári Főtér nyugati oldali járdáján, mivel a járda szélességének háromnegyedét elfoglaló teraszokat pár méterrel arrébb helyezik a mostani parkolósor helyére. A döntésnél már csak az történelmibb, hogy Emil Boc polgármester ezt az első olyan tanácsülésen jelentette be, amelyet élőben közvetítettek az interneten, a felvétel pedig visszanézhető a városháza honlapján vagy

" target="_blank">akár itt (nagyjából a 30-44. perc között).

 

A szerkesztőségünk előtti örömteli fejlemény annak köszönhető, hogy végre gyalogosítják a Főtér nyugati oldalát, azaz megszüntetik az autós forgalmat a Diesel klub és a Demmers teázó között, ez a rész összeépül a térrel. A négysávos útszakasz egyébként is inkább csak parkolóként szolgál: egyik sávja legális parkoló, de néha megállnak az autók a következő sávon is, a tér felőli sávon taxik állnak, időnként azok is két sorban, a tényleges autós forgalom pedig 1-2 sávon zajlik.

 

A gyalogosítás tervét az önkormányzat tegnapi ülésén mutatta be Tudor Pănescu, a Planwerk munkatársa. A Planwerk 2006-ban dolgozta ki a Főtér és a Deák Ferenc utca felújításának és sétálóövezetté alakításának tervét, a tervet a helyi tanács 2007-ben fogadta el.

 

 

A nyugati oldal fent, a keleti oldal lent. A kép kattintásra kinagyul. (Forrás: Actual de Cluj)

 

Hogy frissüljön a köztudatunk, a mostani gyalogosítás tervét közvitára bocsátotta Emil Boc, a következő két hétben meg lehet tekinteni a városházán, illetve a városháza honlapján. Illetve ott ma még nem találtuk meg, de hátha hamarosan feltöltik a Közviták menüponthoz. Az ésszerű javaslatokat nem kizárt, hogy beépítik az új tervbe, ígérte Boc, aki bevallottan így szeretné elkerülni, hogy a tavalyi Szamos-parti botrányhoz hasonló kerekedjen ki a Főtér rendezése körül.

 

A teret viszont nem az eredeti terv szerint alakítják át, 

mert akkor teljesen autómentesíteni kellene a keleti, Bánffy-palota előtti oldalt is. Itt marad az autós forgalom:

  • ide költözik át a taxisor,
  • külön sávon álldogálnak majd azok az autók, amelyek be szeretnének jutni a templom mögötti parkolóba,
  • kiszélesítik a járdát,
  • bringasávot jelölnek ki rajta,
  • és az épületektől távolabb költöztetik a fákat.

Reméljük, nem kell még tíz évet várni a keleti oldal gyalogos zónává alakítására és a tér összekötésére a Deák Ferenc utcával.

 

Külön méltányoljuk, hogy a tervet bemutató építész is hangsúlyozta, kiülős szezonban a gyalogosok mennyire nem férnek el a nyugati oldali járdán a teraszoktól, hisz a New Yorktól az Unió utcáig tartó szakasz jóval nagyobb gyalogos forgalmat bonyolít, mint például a keleti oldali járda.

 

 

Gyalogosforgalom a Főtér nyugati oldalán vakációs délutánon, csúcsidőn kívül

 

Az autós forgalom megszüntetése a nyugati oldalon azzal jár, hogy át kell helyezni a Szent Mihály-templom mögötti parkoló be- és főleg kijáratát, mégpedig az északi oldalra a magyar konzulátussal szemben, bár ez az áthelyezés nem része a Planwerk tervének, mondta Pănescu. 

 

(Nem is csoda, hisz az ő eredeti koncepciójukban és térrendezési tervükben ott nem is parkoló szerepel, hanem buszmegálló, csak a városháza egyelőre nem akarja felszámolni ezt a jó kis bevételi forrást. Ráadásul nem is lesz egyszerű, mert a parkoló melletti útsávot továbbra is meg szeretnék tartani kizárólagos buszsávnak a Monostorról a Mărăști negyedbe tartó buszok és trolik, illetve a kerékpárok számára.)

 

A nyugati oldalra süllyedő oszloppal és korlátozott ideig engednék be azokat a járműveket, amelyekről ellátják az itteni kávézókat, éttermeket.

 

A világítást ugyanolyan LED-es köztéri lámpákkal oldják meg, mint az Unió utcán, az építész szerint éjszaka így több fényt kap majd a Főtér. A térnek ezt a részét is bazaltkockákkal kövezik majd le.

 

 

A nyugati oldal napnyugtakor

 

A rövid bemutató után Horváth Anna alpolgármester vetette fel a nagy színpadok kérdését, amelyeket a Főtér nyugati oldalán szoktak felállítani. Ezeket továbbra is ugyanott állítják majd fel, válaszolta Boc, csak a tér közepéhez hat méterrel közelebb. Boc szerint viszont a tér keleti oldalát is kitolják 2-3 méterrel.

 

A munkálatokat a Kolozsvári Magyar Napok után kezdik el, válaszolta Boc Csoma Botond kérdésére, és oldalanként három-három hónapig tartanak majd. Elkövetkező tárgyalásoktól függ, hogy a kivitelező egyszerre dolgozik majd a nyugati és a keleti oldal rendezésén, vagy egymás után. A munkálatokat 7,9 millió lejért a Strabag csoport útjavításokra szakosodott tagja végzi, már szerződést is kötött a városházával – írja az Actual de Cluj.

 

A 39 főtéri fa közül 7 marad meg,

és 33 újat ültetnek, mondta el Eugen Pănescu építész az Actual de Cluj portálnak. A keleti és a nyugati oldalon egyenként 14 új fát ültetnek majd, három marad a déli és szintén három az északi oldalon, valamint megmarad a nagy fa a parkolóban.

 

Hársfákat fognak majd ültetni, az építész szerint jobban mutatnak majd, mint a mostaniak, amelyek koronáját csúnyán megcsonkították, vagy amelyek még ki sem fejlődtek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS