Az agilis feljelentők szerint a volt kormányfő törvényt sértett a muzulmán imahely engedélyezésével.
A török félhold is húzza az amúgy másik két ügyben is korrupcióval gyanúsított volt miniszterelnököt, Victor Pontát: két bukaresti lakos csütörtökön feljelentést tett ellene az Országos Korrupcióellenes Ügyosztályon (DNA), amiért az általa vezetett kormány tavaly engedélyt adott egy hatalmas mecset megépítésére Bukarestben.
A feljelentők, akik román népi viseleten jelentek meg a korrupcióellenes ügyészség szélházában, úgy vélik: a Ponta-kabinet törvényt sértett, amikor elfogadta a vonatkozó sürgősségi kormányrendeletet.
A feljelentők egyike, Cătălin Ioan Berenghi szerint a kormány megsértette az egyházi törvényt, másrészt pedig azt is sérelmezte, hogy a kabinet nem kérdezte meg a polgárokat, hogy akarnak-e megamecsetet, vagy sem.
„Akik úgy járnak el, mint Victor Ponta, megjárják. A börtönbe is követjük, ha oda kerül, viszünk neki fasírtot, és majd megkérdezzük: még mindig akarja-e a megamecsetet?” - vázolta fel a jövőt.
A feljelentők egyike egyébként nemtetszését korábban azzal jelezte, hogy sertéshúst ásott el az építkezés tervezett helyszínén.
Mint ismeretes, a mecset megépítése óriási vitát váltott ki Romániában.
A román kormány tavaly nyáron 49 évre ingyenes a muzulmán felekezet használatába adott egy 11 ezer négyzetméteres telket a román főváros északi részén, a Romexpo kiállítási csarnok közelében, hogy azon a felekezet közhasznú épületeket - egy mecsetet, lelkészi lakást, könyvtárat és szociális központot - építsen. A mecset felépítését a török kormány finanszírozza, amit adományokból egészítenek ki.
Traian Băsescu volt államfő tavaly biztonsági kockázatnak nevezte, hogy Bukarest készül befogadni Európa egyik legnagyobb muzulmán központját, a muzulmánoknak adott telken pedig több ízben rendeztek tiltakozó megmozdulásokat a mecsetépítés ellenzői.
Az államfői hivatal és a bukaresti önkormányzat ugyanakkor engedélyezte az építkezést.
A mecset történetéről itt olvashat.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.