// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Hamarosan vízum nélkül utazhatunk Kanadába

// HIRDETÉS

De előtte még Romániának teljesítenie kell egy apró szívességet az észak-amerikai országnak.

Október végén esedékes a szavazás az EU és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) megkötéséről. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke kedden közleményben kérte az uniós tagállamok parlamentjeit, hogy ratifikálják az erről szóló megállapodást.

Románia és Bulgária támogatását már minden bizonnyal elnyerték a kanadaiak azzal, hogy kilátásba helyezték: még ebben a hónapban eltörölhetik a vízumkötelezettséget a bolgár és a román állampolgárokkal szemben. A kanadai bevándorlási miniszter és Európai Bizottság képviselői jövő héten ülnek tárgyalóasztalhoz, hogy pontot tegyenek a régóta tartó egyeztetések végére.

Mint ismeretes, az EU és Kanada már 2014-ben megegyezett a szabadkereskedelmi megállapodás részleteiben, ugyanakkor a globalizáció európai hatásai miatt erősödő elégedetlenség gátolta a végrehajtását, valamint

néhány tagállam nem ratifikálta a dokumentumot.

Az MTI által idézett Juncker-közlemény szerint a megállapodás számos vámszabályt módosít, több százmillió eurós megtakarítást hozva évente az uniós cégeknek. Mindez a fogyasztóknak kedvező árcsökkenéssel jár, valamint növeli a kanadai áruválaszték európai megjelenését.

A megállapodás új piacokat hoz létre, jobb hozzáférést biztosítva az európai szolgáltatóknak a tengeri, a távközlési, a mérnöki, környezetvédelmi és a számviteli területekhez. Megkönnyíti a szakmai képesítések elismerését, és új lehetőségeket teremt különösen az építész, a számviteli és mérnöki pályán dolgozóknak. Emellett

lehetővé teszi az uniós vállalatok számára, hogy ajánlatot tegyenek

valamennyi kanadai – kormányzati, informatikai, út- vagy vasúthálózatot érintő – közbeszerzésen.

A megállapodás a vámköltségek csökkentése mellett segíteni fogja az uniós kisvállalatokat is azáltal, hogy az unió és Kanada kölcsönös elismeri az egyes termékekre kiállított tanúsítványokat. Eszerint, ha egy unióbeli cég exportálni kíván Kanadába, a termékre csak egyszer, Európában kell tanúsítványt szereznie, időt és pénzt spórolva ezzel – írta a bizottság. A tájékoztatás szerint az aláírásra Brüsszelben kerülhet sor az októberben esedékes EU-Kanada csúcstalálkozó keretében, és leghamarabb 2017 elején léphet hatályba.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro