// 2026. november 7., szombat // Rezso

Multikultúra a Szent László Napokon

// HIRDETÉS

„Látnoki kiállítás” és Erdély „magyar napjainak” évkönyve Nagyvárad városünnepén.

Artgenerator 2 címmel nyitották meg kedd délután a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) Képzőművészeti Tanszékének szervezésében látható kiállítást, melynek célja az intézmény fiatal képzőművész-hallgatóinak bemutatása.

Antik Sándor, a PKE oktatója ismertette az Artgenerator tehetséggondozó műhelyt, elmondta: három művészeti ág (videó, reklámgrafika és infógrafika) is képviselteti magát a diákok munkáin keresztül, s a kiállításra olyan lehetőségként tekint, mely során a PKE tanulói megmutatkozhatnak a szélesebb közönség számára is.

Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője kiemelte: kimondottan örül, hogy a fiatal művészek is megmutathatják tehetségüket.

A kiállítás szerdától vasárnapig (14 és 20 óra között) tekinthető meg a PKE Zárda (Mihai Viteazul) utcai tanszéki pincegalériájában.

Molnár László József nagyváradi származású művész teljes életművén kalauzolja át a látogatót a nagyváradi vár galériájában berendezett, Retrospektív című tárlat, amelyet szintén a Szent László Napok keretében rendeztek meg. A Pece-parti várost a nyolcvanas években elhagyó művésznek ez az első önálló kiállítása szülővárosában.

Zatykó Gyula főszervező itt azt emelte ki, hogy „a művészet híd és kapocs román barátainkkal”. A multikulturalitást pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a művészt és alkotásait Ramona Novicov műkritikus méltatta – ő egyébként magyarul köszöntötte az egybegyűlteket, mielőtt átváltott volna a román nyelvű méltatásra.

A műkritikus próféciaként jellemezte Molnár László József alkotásait, és méltatta, hogy a művész alig használ pár színt ahhoz, hogy megrajzolja a vég közeledtét. „Egy látnoki kiállítás” – mondta a műkritikus, aki szerint a tárlat anyagát „az emlékek hamvai” borítják, egyúttal „tünemények játékaként” jellemezte az alkotásokat.

Ez a kiállítás június 21–23. között 15 órától 18 óráig, június 24–26. között pedig 11-től 18 óráig látogatható.

Mészáros Tímea, Szabó Lilla és Bodó Barna az Erdélyi Magyar Civil Évkönyv nagyváradi bemutatóján

A nagyváradi várban továbbá bemutatták a nemrég megjelent Erdélyi Magyar Civil Évkönyv 2015-ös kiadását, amelynek kolozsvári bemutatójáról mi is beszámoltunk. A kötetbemutatón Mészáros Tímea újságíró, portálunk munkatársa, a kötet egyik szerkesztője köszöntötte a résztvevőket. Az Erdélyi Magyar Civil Évkönyv rendhagyó kiadása Erdély „magyar napjaival” foglalkozik: olyan város- és falunapokkal, amelyek a rendszerváltást követően szerveződnek az erdélyi településeken, kifejezetten a magyar közönséget megszólítva, a helyi értékek felmutatásának szándékával.

Bodó Barna, a kötet szerkesztője a Sapientia EMTE oktatója, a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke felhívta a figyelmet, hogy a kötet egyaránt foglalkozik a szórvány, illetve a tömbterületek fesztiváljaival: mindegyiknek megvan a sajátos hangulata, jellege.

Szabó Lilla társszerző, a Kolozsvári Magyar Napok programigazgatója, a Kincses Kolozsvár Egyesület ügyvezető elnöke pedig a kolozsvári fesztiválról beszélt, mely a maga hét évével a Kárpát-medence egyik legnagyobb kulturális seregszemléjévé nőtte ki magát. A rendezvény mintáját követve több fesztivál jött létre, többek között a Szent László Napok is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro