// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Halálágra küldték a címvédőt a horvátok

// HIRDETÉS

Egyenrangú ellenfelekként, gyönyörű mozdulatokkal verték meg az addig gólt sem kapó spanyolokat.

Szinte napra pontosan 12 év után vesztett ismét Európa-bajnoki mérkőzést a 2008-as és 2012-es bajnok spanyol válogatott, így már a nyolcaddöntőben megismétlődik az előző kiírás döntője. És azon az ágon van a német, francia és angol válogatott is – ötből csak egy juthat a döntőbe. 

A horvátok kezdőjéből ugyan a sérüléssel bajlódó Modrić és Mandzukić mellett az összes sárgalapos játékos is kimaradt, mivel a délutáni német győzelem az ő továbbjutásukat is bebiztosította. Ennek ellenére teljesen egyenrangú ellenfelei voltak a spanyol válogatottnak, amely ugyan szokása szerint a meccs nagy részében dédelgette a labdát, de a kaput – főleg a gyorsan megszerzett vezetés után – ritkán támadta. 

A horvátok viszont a széleken megtalálták a spanyol védelem gyenge pontját, jobbról Rakitić, balról Perišić lerohanásai jóval többször jutottak el kapuig, mint korábban a cseh vagy török támadások. 

Rakitić felsőlécre emelt labdája már nem sokkal Morata gólja után jelezte, hogy a horvátok nem adják fel, az első félidő végén pedig Perišić beadásából a Ramost megelőző Kalinić felugrásból, sarokkal talált be. 

A spanyol kapitány vesszőfutása pedig a második félidőben teljesedett be, bár azt még megúszta, hogy 11-est kapjanak a horvátok, amikor Pjacát buktatta. Hat perc múlva a másik oldalon Vrsaljko rohant bele Silvába, ez már büntetőt ér Kuipersnél, de Ramos középre lőtt labdáját Subašić előreugorva kiütötte. A Real-játékosoknak nagyon nem mennek a 11-esek ezen a tornán...

A döntetlen ugyan még jó volt a spanyoloknak, de a Kalinić-Perišić páros a második félidő végén is lecsapott. Ezúttal a center indításából a balszélső tört kapura, és lőtt a rövid sarokba. 

A horvátok ezzel meglepetésre megnyerték a sorsoláskor legkeményebbnek tartott D csoportot, és ellenfelük a magyarok négyesében harmadik helyen végző válogatott lesz. 

D csoport, 3. forduló: Horvátország–Spanyolország 2-1

Stade de Bordeaux, 37 245 néző. Vezette: Björn Kuipers (holland)

Horvátország: Subasić – Srna, Corluka, Jedvaj, Vrsaljko – Rog (Kovacic, 82.), Badelj – Pjaca (Cop, 90+2.), Rakitić, Perišić (Kramarić, 90+4.) – Kalinić.

Spanyolország: De Gea – Juanfran, Piqué, Ramos, Jordi Alba – Fabregas (Alcántara, 84.), Busquets, Iniesta – Silva, Morata (Aduriz, 67.), Nolito (Soriano, 60.).

Gólszerzők: Kalinić (45.), Perišić (87.), illetve Morata (7.)

Sárgalap: Rog (29.), Vrsajko (70.), Srna (70.), Perišić (88.)

Tovább élnek a török remények

„Mindent vagy semmit” lehetett a török és a cseh csapat mottója is az egymás elleni meccs előtt, hiszen győzelem nélkül egyiknek sem volt szemernyi esélye sem a továbbjutásra. 

Ennek megfelelően kezdtek a csapatok, az első félidőre nemcsak a parázs, de még a lángoló kifejezés is illik. A csehek stratégiáját borította a korai török gól, a védelem által az ötösön üresen hagyott Burak Yilmaz egy mintaszerű kontra végén talált be.

A csehek ezután szinte ész nélkül támadtak, Sivok kapufát fejelt, de az egyenlítő találat nem akart megszületni. A törökök állták a nyomást, és kontrákra rendezkedtek be, amelyekből nem egyszer négy a négy ellen támadtak, de komoly helyzet kialakításához pontatlanok voltak a passzok és keresztlabdák, mert rendre ütemet vesztettek az átadásoknál.

A félholdasok a második félidőt már-már durvaságba hajló fizikális védekezésre és kontrákra alapozták, ennek egyik eredménye a bő két perces ápolás, amikor Gökhan Gönül felszakadt homloka miatt állt a játék. 

A találkozó lényegében a 65. percben dőlt el, amikor egy baloldali szabadrúgás után nem tudtak tisztázni a cseh védők, és Tufan éles szögből, 7-8 méterről Čech mellett a rövid sarokba lőtt. Vita nélkül benne volt a kapus. A gól megtörte a cseheket, muszájból, becsületből mentek még előre, de valódi erő már nem volt a támadásaikban.

Ezen az Eb-n a török válogatott először játszott az elvárások szintjén, de szélsőséges esetben akár elég is lehet a továbbjutáshoz: amennyiben a svédek és az írek nem nyernek Belgium, illetve Olaszország ellen, valamint a magyar válogatott nem kap ki Portugáliától és az Izland-Ausztria meccs döntetlen lesz. Egyelőre viszont a többi harmadik közül továbbjuttatták Észak-Írországot, és kiejtették Albániát. 

Csehország–Törökország 0-2 

Lens, Stade Bollaert-Delelis, 32 836 néző. Vezette: William Collum (skót) 

Csehország: Čech – Kadeřábek, Sivok, Hubník, Pudil – Pavelka (Škoda, 57.), Plasil (Kolár, 90.) – Dočkal (Šural, 71.), Krejčí, Darida – Necid.

Törökország: Babacan – Gönül, Topal, Balta, Koybasi – Tufan, Inan – Mor (Sahan, 69.), Turan, Sen (Özyakup, 61.) – Yilmaz (Tosun, 90.).  

Gólszerző: Yilmaz (10.), Tufan (65.)

Sárgalap: Koybasi (34.), Plasil (36.), Pavelka (39.), Balta (50.)

A csoport végeredménye: 1. Horvátország 7 pont, 2. Spanyolország 6, 3. Törökország 3, 4. Csehország 1.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro