Dühös szurkolók várták a reptéren a csapatot.
„Csúfot űztetek belőlünk! Nevetségessé tettetek bennünket!” – ilyen kiabálásokkal fogadta mintegy ötven dühös szurkoló a Franciaországi labdarúgó Eb-ről hazatérő román válogatottat kedd hajnalban az otopeni-i reptéren.
A focisták nem álltak szóba a sajtóval, lehajtott fejjel távoztak a reptér épületéből. Vlad Chiricheş csapatkapitányt személyre szóló bekiabálásokkal fogadták, de a kapus Tătăruşanu is megkapta a magáét, az egyik szurkoló szerint a nagyanyja is jobban védett volna az albánok elleni mecsen.
Anghel Iordănescu szövetségi kapitány volt az egyetlen, aki nyilatkozott a médiának. Azt mondta: ő is és a csapat is nagyon sajnálja, hogy nem sikerült kijutni a csoportból. „Kérem, hagyják békén a játékosokat. Ők akarták a továbbjutást, a kudarcért egyedül engem, a csapat edzőjét terhel felelősség” – mondta.
Románia az utolsó helyen végzett a Franciaországban zajló labdarúgó Eb A csoportjában, miután Franciaországtól 1-2, Albániától 0-1 arányban kikapott, Svájccal pedig 1-1-es döntetlent játszott.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.