// 2026. szeptember 6., vasárnap // Zakariás

Orbán Viktor a brit kilépés ellen kampányol

// HIRDETÉS

Sajtóhirdetésben buzdítja a szigetország lakóit: maradjanak az EU tagjai.

A magyar kormány Nagy-Britannia európai uniós tagságának megőrzése mellett érvelő hirdetést jelentetett meg hétfőn a brit sajtóban. A Daily Mail című konzervatív napilap hétfői kiadása által közölt egész oldalas hirdetés Orbán Viktor miniszterelnöknek a brit választókhoz szóló üzenetét tartalmazza.

„A döntés az Önöké, de szeretném, ha tudnák, hogy Magyarország büszkén áll Önök mellett az Európai Unió tagjaként”

– áll a hirdetésben, amely alatt Orbán Viktor aláírása, felette a magyar címer, mögötte pedig a magyar zászló látható.

Kovács Zoltán kormányszóvivő az MTI-nek kiemelte, hogy Magyarország szerint Nagy-Britannia uniós tagsága azért fontos, mert az erős Európa a nagy tagállamok együttműködésével valósítható meg. A magyar kormányt sokszor vádolták Európa-ellenességgel, azonban mostani „pro-európai hozzáállása” is jól mutatja, hogy elszántan és szilárdan hisz az unió által elért eredmények fontosságában, még ha sok esetben másként is képzeli el a kontinens jövőjét – fejtette ki a kormányszóvivő.

A hirdetést eredetileg szombaton szerették volna megjelentetni, de két nappal elhalasztották a nyilvánosságra hozatalt, tekintettel a csütörtökön meggyilkolt munkáspárti képviselő, Jo Cox halála miatt tartott hétvégi nagy-britanniai kampánycsendre.

Mint ismeretes, Nagy-Britanniában csütörtökön népszavazást tartanak az EU-tagságról.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Sánta Miriám

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

Hogyan változtatja meg Kína a Föld forgástengelyét, a vízhiány pedig az életünket?

Varga László Edgár

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig
Krónika

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig

SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen
Főtér

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében
Székelyhon

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében

Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból
Krónika

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Százak kísérték utolsó útjára Daniel Ernő plébánost
Székelyhon

Százak kísérték utolsó útjára Daniel Ernő plébánost

Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.

// még több főtér.ro