// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Ausztria kibekkelte Cristiano Ronaldót

// HIRDETÉS

Portugália még 11-esből sem tudta feltörni az osztrák védelmét.

A magyar válogatott szempontjából tökéletes eredmény, gólnélküli döntetlen született az Európa-bajnokság F csoportjának másik szombat esti mérkőzésén.

Az Izland ellen 25 lövésből egyetlen gólt szerző portugál válogatott most se töltött, csak tüzelt, játékosai 23-szor célozták meg az osztrák kaput, de a pontosággal most is erősen hadilábon álltak. A lövéseknek ugyanis alig negyede (6) találta el a kaput, akkor azonban Almer mindig a helyén volt. 

Különösen Cristiano Ronaldónak volt rossz napja: a portugál szupersztár immár 16-szor próbálkozott gólszerzéssel az Eb-n, de két meccs alatt még egyszer sem tudott betalálni. A meccs elején még a másik portugál csatár, Nani tette próbára Almert, de aztán Ronaldo három perc alatt fejjel, majd lábbal is mellé küldte a labdát. A 35. percben már pontosan fejelt, de Almert nagy bravúrral védett. 

A második félidő elején egy percen belül két CR–Almer párbaj is volt, az osztrák kapus előbb egy 20 méteres lövést kotort ki a bal alsó sarokból, majd egy fejesnél állt jó helyen. Ronaldo szabadrúgásból is próbálkozott, de az fölé ment, aztán a 78. percben megkapta a lehető legnagyobb esélyt: egy beadásra várt, amikor Hinteregger fellökte, de a 11-est a jobb kapufa tövére lőtte. Jó kapusnak szerencséje is van – sóhajtott fel Almer, akinek a 85. percben a hálójába került ugyan a labda, de Ronaldo lesről fejelte be.        

A meccset végigbekkelő osztrákok egyedül a második félidő első percében lőttek kapura, Ilsanker révén, de Rui Patricío is megmutatta, hogy jó kapus. A portugál válogatott pedig azt, hogy hatékonysága teljesen ki van szolgáltatva kapitányának, Cristiano Ronaldónak pedig egyelőre nagyon nem megy az Európa-bajnokságon.  

F csoport, 2. forduló: Portugália–Ausztia 0-0

Párizs, Parc des Princes-stadion, 44 291 néző. Vezette: Nicola Rizzoli (olasz) 

Portugália: Rui Patricio – Vieirinha, Pepe, Ricardo Carvalho, Raphael Guerreiro – Quaresma (Joao Mário, 71.), William Carvalho, Moutinho, André Gomes (Éder, 83.) – Nani (Rafa Silva, 89.), Cristiano Ronaldo. 

Ausztria: Almer – Klein, Hinteregger, Prödl, Fuchs – Ilsanker (Wimmer, 87.), Baumgartlinger – Harnik, Alaba (Schöpf, 65.), Arnautovic – Sabitzer (Hinterseer, 85.). 

Sárgalap: Quaresma (31.), Pepe (40.), Harnik (47.), Fuchs (60.), Hinteregger (78.), Schöpf (86.)

A csoport állása: 1. Magyarország 4 pont, 2. Izland 2 (2-2), 3. Portugália 2 (1-1), 4. Ausztria 1. 

Megérkeztek a belgák!

Beindult a belga válogatott az Európa-bajnokságon, miközben az írek a topcsapatok ellen továbbra sem tudnak túllépni a szimpatikus vesztes szerepén.

Az első félidő képe egy olyan Premier League-mérkőzést idézett, amelyen egy topcsapat játszik egy kiscsapattal. A kezdőcsapatokat elnézve cseppet sem volt véletlen: a belgáknál nyolcan most is az angol élvonalban szerepelnek, de Vermaelen is egykori Arsenal-játékos, míg az íreknél mindenki ott futballozik. 

A kezdeményezés végig a belgák kezében volt, de az első félidőben a tizenhatos előtt elfogyott a tudományuk a zártan védekező ellenféllel szemben.  Az írektől csak Long volt felmentve a bekkelés alól, magányos támadóként próbálta lebirkózni a belga védelmet. Igazán nagy helyzetek csak a szünet előtti percekben, pontrúgásokból adódtak a belgák előtt, de Alderweireld fejese után Hoolahan mentett a gólvonalon, Vertonghem pedig estében fölé lőtt. 

A második félidőben az írek is megpróbálkoztak a támadással, de vesztükre: az első belga labdaszerzésből De Bruyne elment a jobbszélen, középre tett labdáját pedig Lukaku 17 méterről a jobb alsó sarokba lőtte. A gól megtörte a szigetország válogatottját, a belgák viszont meglelték az olaszok ellen elvesztett önbizalmukat, és következő két helyzetüket is gólra váltották: előbb a nagy lendülettel berobbanó Witsel fejelte be Mertens felívelt labdáját, majd szinte lemásolták az első gólt, csak Hazard volt az előkészítő, és Lukaku valamivel közelebről lőtte be. 

A végén az írek mentek ugyan előre becsülettel, de Brady, majd Hendrick is saját csapttársát lőtte fejbe.  

A belgák győzelme egyben az is jelenti, hogy Olaszország már az utolsó forduló előtt megnyerte az E csoportot, a svédek és az írek viszont győzelmi kényszerben lesznek harmadik mérkőzésükön.      

E csoport. 2. forduló: Belgium–Írország 3-0

Stade de Bordeaux, 39 493 néző. Vezette: Cüneyt Cakir (török)

Belgium: Courtois – Meunier, Alderweireld, Vermaelen, Vertonghen – Witsel, Dembélé (Nainggolan, 57.) – Carrasco (Mertens, 64.), De Bruyne, Hazard – Lukaku (Benteke, 82.). 

Írország: Randolph – Coleman, O’Shea, Clark, Ward – Hendrick, Whelan, McCarthy (McClean, 63.), Brady – Hoolahan (McGeady, 71.) – Long (Keane, 79.).

Gólszerzők: Lukaku (48., 70.), Witsel (61.)

Sárgalap: Hendrick (42.), Vermaelen (50.)

A csoport állása: 1. Olaszország 6 pont, 2. Belgium 3, 3. Svédország 1 (1-2), 4. Írország 1 (1-4).

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro