Elképzelhető, hogy Băsescu után Dániel pátriárka is elindul, hogy hazavezesse a Pruton túli nyájat.
Az ortodox pünkösd vasárnapján kerül sor a nagy botrányport kavaró krétai összortodox zsinatra. Ugyanis az orosz ortodox egyház bejelentette, hogy bojkottálni fogja a zsinatot, mivel szerinte nincs világos álláspont a több püspökkel rendelkező területekre vonatkozóan.
Mire is gondol konkrétan az orosz ortodoxia? Hát például a Moldovai Köztársaságra. A Pruton túli országban két püspök vigyáz a nyájra: az egyik az Orosz Pátriárkia embere (Vlagyimir metropolita), a másik meg a románé (Petru metropolita).
Naná, hogy Oroszország azt szeretné, ha egy bizonyos területen (így a Moldovai Köztársaságban is) egyetlen püspök végezze a dolgát: az övé.
Romániának viszont ez nem tetszik. A román pátriárkia álláspontja szerint a több mint egymillió moldovai románt megilleti a saját püspök. Vagyis nem az orosz. A román.
És most jön a kis politikai bomba. Vlad Kubrjakov kisinyovi politikus váratlanul bejelentette: Dániel metropolitának meg kell adni a moldovai állampolgárságot. „Ily módon a Román Ortodox Egyház visszatérhetne a misszionárius hagyományokhoz, amelyek előbbre helyezik az embert a változó határokkal szemben”, magyarázta Kubrjakov.
A politikus szintén az egymillió románra (akikből 2018-ra persze már kétmillió lesz) hivatkozott, amikor ötletét magyarázta. „Ha a moldovaiak megkaphatják a román állampolgárságot, akkor természetes, hogy a román pátriárka is kérheti a moldovait”, tette hozzá a politikus.
Mi sem természetesebb, tesszük hozzá mi. Két évvel a Nagy Egyesülés előtt milyen szép is lenne. Először Traian Băsescu ex-elnök folyamodott a moldovai állampolgárságért (meg is kapta), most meg Dániel pátriárkának ajánlják. Ha ez mind igaz (és nem egy kisinyovi politikus lázálma), akkor csodálatos egyesülési „keresztes háborúnak” lehetünk tanúi röpke két éven belül.
Persze azért az orosz medvére is jó lesz odafigyelni néha-néha.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.

Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.