Taktikus és hatékony védekezés, villámgyors kontrák, a kapu előtt tanácstalan belgák – íme, egy szokványos olasz győzelem receptje.
A titkos esélyes az állandó esélyes ellen – azaz a belgák az olaszokkal küzdöttek meg az Európa-bajnokság E csoportjának hétfő késő esti mérkőzésén, és meg kell mondanunk: a belgák ezúttal ügyesen titkolták, hogy esélyesek lehetnek a végső győzelemre.
Az olasz válogatott viszont igazi olaszos stílusban, de megérdemelten aratott 2-0-s győzelmet.
A mérkőzés elején a belgák támadtak először, de az olaszok nem húzódtak teljesen hátra bunkerezni, ők is tetszetős támadásokat vezettek.
Az első kapura lövés a belgáké volt: egy támadás végén Nainggolan bombázta rá laposan, de Buffon szépen vetődve, jó reflexszel hárított. A továbbiakban
az azzurrik nagyjából a félpálya magasságában azonban azonnal megpróbáltak labdát szerezni, és szakszerűen szűrték a támadásokat, hogy aztán jó olasz szokás szerint megpróbálják lekontrázni ellenfelüket.
Egy ilyen végén Pelle küldte rá a hosszú sarokra, de a labda jóval elkerülte a kaput. Igazi gólveszélyt egyik csapat sem tudott jelenteni, mindkét oldal taktikusan és olajozottan működött.
Egészen a 32. percig, amikor Bonucci ívelte előre a labdát a belga tizenhatos előtt váró Giaccherininek, aki a leshatárról kiugorva lehagyta a védőjét, és betekerte Courtois mellett a hosszú alsóba.
Az olaszok vérszemet kaptak: előbb Candreva tornáztatta meg Courtois-t, majd Pelle fejelt kevéssel a kapu mellé.
A belgák elkezdtek hajtani az egyenlítő gólért, ám próbálkozásaik rendre elhaltak a rutinosan romboló olasz védelmen.
A második félidő is hasonlóan kezdődött: a belgák mérsékelten ötletes támadásokat vezettek, amelyeket az olaszok könnyedén hárítottak.
A legnagyobb helyzet Lukaku előtt adódott, aki egy kontra után már csak Buffonnal állt szemben, de a hosszú felső mellé pörgetett.
A játék képe a meccs utolsó húsz percére sem sokat változott, a belgák megpróbáltak küzdeni az egyenlítésért, az olaszok viszont inkább több ízben is sárgát érően szabálytalankodtak, hogy megakasszák a belga akciókat.
Origi és Fellaini is egyenlíthetett volna – ehelyett a hosszabbításban egy sakk-mattig kijátszott kontra végén Pelle duplázta meg az olasz előnyt, bebiztosítva a megérdemelt olasz győzelmet.
Az Európa-bajnokság egyik legjobb meccsét hozta az E csoport hétfő esti, Írország és Svédország közötti összecsapása. Az egyik legnagyobb világsztárt, Zlatan Ibrahimovicot soraik között tudó svédek nemigen tudtak mit kezdeni a lelkesen és néha jól is játszó írekkel, így végül 1-1-es döntetlennel végződött a néhol jó iramú és látványos, de hibák tarkította összecsapás.
Talán nem meglepő, hogy Ibrahimovicék kezdték aktívabban a meccset, jobban tartották a labdát, és megpróbálták nyomás alá helyezni az ír kaput, de az első helyzet mégis a svéd kapu előtt adódott: egy kontra végén Hendrick eresztett el bődületes lövést, amelyet Isakssonnak kellett bravúrral védenie.
Aztán megint csak a svéd kapu előtt alakult ki helyzet: egy szöglet után az öt és felesen álló O’Shea elé vágódott a labda, ám nem tudta elérni, így ez is a kihagyott ziccerek számát növelte.
A továbbiakban sem lehetett azt mondani, hogy a svédek fölénye nyomasztóvá vált volna, sőt: nem tudták beszorítani az íreket, akik számos, többé-kevésbé veszélyes támadást vezettek. Az egyik végén Brady bombázott kevéssel a svéd kapu fölé, majd Hendrick találta el a felső lécet.
a svédeknek kedveztek – többet birtokolták a labdát és többet is passzoltak –, ez a játék képén annyira nem látszott: a félidő végén is az írek voltak agilisabbak, míg Ibrahimovicék meglehetősen sótlanul játszottak, így a fordulás előtt maradt a gól nélküli állás.
Ha pedig egy üzlet beindul, akkor nincs miért változtatni: a második félidőben folytatódtak az ír rohamok, Hendrick bombáját Isaksson még megfogta, de a 48. percben a svéd kapusnak már maga mögül kellett kihalásznia a labdát.
Coleman cselezte be magát a svéd 16-os bal oldalán, majd átívelt a jobb oldalra Hoolahannak, aki jobbal kapásból a hálóba vágta a lasztit.
A svédek becsületére legyen mondva, hogy nem fagyasztotta le őket a bekapott gól, sőt: szinte fél percenként forgott veszélyben az ír kapu, és Randolphnak is ziccert kellett hárítania.
Erik Hamrén svéd szövetségi kapitány cserével próbált erősíteni – Berg helyett Guidettit küldte be –, de a skandinávok enélkül is folyamatosan támadtak.
A 72. percben ez végül meghozta az egyenlítést: Ibrahimovic vitte le a bal oldalon az alapvonalig a labdát, a beadást pedig a menteni akaró Clark védhetetlenül fejelte a saját kapujába.
Az egyenlítés ismét felpörgette az íreket, akik újra elkezdtek támadni – a támadások támogatására Martin O’Neill beküldte a veterán Robbie Keane-t is. Csodát azonban már nem tudott tenni, mint ahogy a másik oldal „csodafelelőse”, Ibra sem, így maradt az 1-1. Ami abban a csoportban, ahol még a belgák és az olaszok vannak ott, nem igazán jó egyik csapatnak sem.
Majdnem beletört a címvédő spanyol válogatott bicskája a csehekbe a franciaországi Európa-bajnokság első hétfői meccsén a D csoportban. Az ibériaiak végigtámadták a mérkőzést, de a cseheknek majdnem bejött a bunkerfoci – csak a végén sikerült Iniestáéknak begyötörniük az 1-0-ás győzelmet jelentő gólt.
A mérkőzés elején a spanyolok voltak aktívabbak. Vicente del Bosque tanítványai a védjegyükké vált gyors, sokpasszos játékot játszották, a csehek jórészt a védekezésre,
Az első komolyabb helyzetre negyed órát kellett várni: Silva jobboldali beadását Morata az öt és feles vonaláról pöckölte kapura, de Cech a helyén volt, és gond nélkül begyűjtötte. Majd újabb közel negyed óra elteltével Morata tornáztatta meg Cecht egy távoli, lapos lövéssel, a csehek klasszis kapusa azonban ezúttal is bravúrral védett.
A spanyolok egyre többet birtokolták a labdát, és valósággal tábort vertek a cseh kapu előtt, azonban a jól tömörülő cseh védelmen nem tudtak keresztül jutni, vagy ha sikerült átlőni a védelmet, mint Jordi Albának a félidő vége felé, akkor ismét csak Cech hárított. A csehek először a 45. percben veszélyeztettek, de Necid lövését De Gea megfogta. Így aztán félidőben 0-0-ás állásnál vonultak öltözőbe a csapatok.
A második félidőben a spanyolok nekiestek a cseheknek: előbb Morata passzából Fabregas szerezhetett volna gólt, de Hubnik szögletre pöccintett előle, majd egy kavarodás után Ramos közeli lövése sem talált utat a háló felé.
a spanyolok valamelyest visszavettek az iramból, de továbbra is ők támadtak többet. Mégis a csehek jártak közelebb a gólszerzéshez: egy jól beívelt szabadrúgást követően Hubnik lőtte rá kilenc méterről, de a spanyol hálóőr a helyén volt.
A csehek vérszemet kaptak, rövid időre beszorították a spanyolokat a kapu elé, majd Krejci beadása nyomán Gebre Selassie fejelt kapura – De Gea verve volt, de Fabregas az utolsó pillanatban, kevéssel a gólvonal elől kivágta a labdát.
Aztán ismét a spanyolok percei következtek, de Jordi Alba és Silva sem talált be, majd Aduríz ollózott látványosan mellé – ráadásul leshelyzetből. A majdnem gólszerzőkhöz Thiago is csatlakozott, aki szép passzjáték után már jóformán négy méterre volt a kaputól, szemtől szembe Cehchhel, amikor az utolsó pillanatban tisztáztak előle.
A 87. percben aztán végül siker koronázta a spanyolok szenvedéseit: Iniesta kanyarított a kapu elé a tizenhatos bal sarkáról, a berobbanó Piqué pedig fejjel zúdította a labdát Cech hálójába.
A végén Darida tizenkét méterről, oldalról bombázhatta rá, azonban de Gea védése megakadályozta az egyenlítést.
A mérkőzést a végig jobban és támadóbb szellemben játszó csapat nyerte meg, de egy, a cseheknél keményebb ellenféllel komolyabban is meggyűlhet a bajuk.
Toulouse, Stadium de Toulouse, 29 400 néző, v.: Szymon Marciniak (lengyel)
gól: Piqué (87.)
sárga lap: Limbersky (61.)
Spanyolország:
De Gea - Juanfran, Piqué, Sergio Ramos, Jordi Alba - Fabregás (Thiago Alcántara, 70.), Busquets, Iniesta - David Silva, Morata (Aduriz, 62.), Nolito (Pedro, 82.)
Csehország:
Cech - Kaderábek, Sivok, Hubník, Limbersky - Darida, Plasil - Gebre Selassie (Sural, 86.), Rosicky (Pavelka, 88.), Krejci - Necid (Lafata, 75.)
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.