// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Ismét hivatalosan is gyanúsított Dragnea

// HIRDETÉS

A korrupcióellenes ügyészek szerint még megyei közgyűlési elnökként követett el visszaélést.

Újabb bűnvádi ügyben szerepel hivatalosan is gyanúsítottként Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) hétfőn tudatta vele, hogy hivatalosan is meggyanúsították hivatali visszaéléssel abban az ügyben, amelyben többek között volt felesége ellen is eljárás zajlik.

Dragnea a DNA székházában tett látogatást követen elmondta, a korrupcióellenes ügyészség még június 6-án, egy nappal a PSD által megnyert önkormányzati választás után döntött arról, hogy hivatalosan is meggyanúsítja. „Ez természetesen véletlen egybeesés, semmi köze a választásokhoz és azok eredményéhez” - kommentált ironikusan Dragnea. Hozzátette: csak azt sajnálja, hogy „a gyermekei anyját is meghurcolják.”

A DNA szerint Dragnea volt felesége, Bombonica Prodana a Teleorman megyei gyermekvédelmi hatóság középvezetőjeként – a hatóság szintén meggyanúsított igazgatójával, Floarea Alesuval együtt – elnézte, hogy két beosztottja hosszú időn keresztül nem jár be a munkahelyére, így azok háborítatlanul fölvették meg nem szolgált fizetésüket. A kérdéses időszakban – 2006 és 2012 között – Dragnea volt a megyei közgyűlés elnöke.

A DNA  folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélésre való felbujtás és okirat-hamisítás gyanúja miatt indított eljárást ellene, mivel az ügyészek szerint ő utasította a gyermekvédelmi hatóság vezetőit az államkasszának összesen 91 ezer lejes kárt okozó rendellenesség elkendőzésére.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro