// 2026. november 4., szerda // Károly

Feltörték a lengyelek az északír bunkert

// HIRDETÉS

A szigetországiak végig keményen védekeztek, de Miliknek elég volt az északír védelem egyetlen kihagyása.

A bunkerfoci találkozása a viszonylag kreatív támadójátékkal: nagyjából így jellemezhető a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság C csoportjának első, vasárnapi mérkőzése, amelyen az északírek csaptak össze a lengyelekkel. A mindent a védekezésre föltevő szigetországiaknak végül nem jött be a taktika: Lewandoeskiék, ha nehezen is, de egyszer föltörték a kelta riglit.

A mérkőzést a lengyelek kezdték aktívabban, a labda az első percekben alig jutott át a lengyel térfélre. Ez azonban nem jelentette azt, hogy az északír kapu komoly veszélyben forgott volna.

A lengyelek beszorították a szigetországiakat, azok azonban hősiesen, és ami a lényeg, hatékonyan védekeztek. Ha meg nem, a lengyelek hibáztak: Milik a tizenegyes ponton rúgott jókora luftot, igaz, a labda eléggé mögé érkezett, majd egy bal oldalról érkező beadást pöckölt a kapu mellé.

Az északírek – akiket jól ismerhetünk, hiszen a magyarokat és a románokat is felvonultató selejtezőcsoportból jutottak ki, ráadásul az első helyen – a legkevésbé sem forszírozták a támadófutballt, védekezésben viszont kimondottam jók voltak: a Bayern München lengyel sztárját, Lewandowskit egyszerűen „levették” a pályáról, és a többi lengyel előtt sem hagytak alkalmat a gólszerzésre.

A játék képe nagyjából a következőképpen festett: a labda az északír tizenhatos előterében tartózkodott, a mezőny 75 százaléka – az északír csapatnak konkrétan 99 – pedig valahol a tizenhatos vonalán tömörült. A szigetországiak védekezése annyira hatékony volt, hogy a lengyelek sem átívelni, sem átlőni, sem átcselezni nem tudták.

Laffertyék először a 27. percben jutottak olyan helyzetbe, hogy a lengyel kapu felületére lőhették a labdát, de a meglehetősen gyönge beívelés Szczesny kesztyűi között landolt.
Lewandowskinak aztán sikerült átlőnie az északír védelmet, de lövését McGowern, ha némileg bizonytalankodva is, de megfogta.

Az első komoly helyzet egyáltalán nem meglepő módon a lengyelek előtt adódott: Piszczek tartotta meg ügyesen a labdát a jobb oldalon, becselezte megát, majd középre adott Milikhez, aki azonban addig tolta a lasztit, amíg annyira kisodródott, hogy az elvetődő McGovern fölött a kapu fölé lőtt. Az északír kapusnak aztán már nem csak a szerencsére kellett hagyatkoznia: a sokadik lengyel szöglet urán Kapustka lövését kellett fölé tolnia.

Talán senkit sem lep meg, hogy a játék képe a második félidőben sem változott. A lengyelek a labdát tartották, az északírek meg az eredményt.

Erre azonban csupán az 51. percig voltak képesek: egy támadás végén Blaszczykowski futott el a jobb oldalon, középre gurított, Milik pedig ezúttal nem hibázott, és 15 méterről, középről a kapuba lőtte a labdát.

A gól csak egy egészen picit rázta fel a szigetországi válogatottat, ugyanis a továbbiakban is arról szólt a játék, hogy a lengyelek nyomasztó fölényben futballoztak, és egymás után vezették támadásaikat, amelyek aztán menetrendszerűen elhaltak az északír védelemben. Aztán a lengyelek taktikát váltottak: a támadást annyira már nem erőltették, ehelyett inkább a labdatartásra koncentráltak, ami alapvetően működött is.

Az északírek Connor Washington becserélésével pörgették volna föl támadójátékukat, de érdemi helyzet ezt követően is Blaszczykowski előtt adódott, aki azonban McGovern kapuja mellé lőtt.
Aztán Washington mégiscsak megmutatta, miért is küldték pályára: egy ellentámadás után egy az egyben mehetett szembe Szczesnyvel, de a párbajt végül a lengyel hálóőr nyerte.

A végére az északírek mindent megpróbáltak az egyenlítés érdekében, Davis lövése erőtlen volt, aztán a másik oldalon Krychowiak jóval nagyobb helyzetbe került, de mellé lőtte. Az eredmény ezt követően már nem változott, a győzelmet sokkal jobban akaró lengyelek nyögvenyelősen, de megérdemelten győztek, az északírek pedig megpróbálhatják tudatosítani magukban, hogy támadás nélkül nehéz gólt szerezni.

C csoport, 1. forduló:

Lengyelország - Észak-Írország 1-0 (0-0)
Nizza, Stade de Nice, 33 742 néző, v: Ovidiu Hategan (román)
gólszerző: Milik (51.)
sárga lap: Kapustka (65.), Piszczek (89.), illetve Cathcart (69.)

Lengyelország:
Szczesny - Piszczek, Glik, Pazdan, Jedrzejczyk - Blaszczykowski (Grosicki, 80.), Krychowiak, Maczynski (Jodlowiec, 78.), Kapustka (Peszko, 88.) - Milik - Lewandowski

Észak-Írország:
McGovern - McLaughlin, Cathcart, Evans, McAuley - McNair (Dallas, a szünetben), Norwood, Davis, Baird (Ward, 76.), Ferguson (Washington, 66.) - Lafferty
   
// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro