// 2026. november 7., szombat // Rezso

Leszedte a rendőrség a székely zászlót Csíkszereda főteréről

// HIRDETÉS

Tőke Ervin felvonta az új zászlórúdra, a rendőr bevonta és le is foglalta a székely zászlót. (VIDEÓ)

Ma délután négyre hirdette meg Tőke Ervin néppártos polgármester-jelölt a székely zászló újbóli felvonását Csíkszereda főterén, a Szabadság téren. A zászlót évekkel ezelőtt az EMNP és az EMNT kezdeményezésére helyezték el a Szabadság téren oda, ahol most a Márton Áron-szobor áll – írja a Székelyhon.

Az új zászlórúd felállítására napokkal ezelőtt kapták meg az építkezési engedélyt, ki is öntötték a beton alapot. Ma délután Tőke Ervin önkormányzati tanácsos felvonta a székely zászlót a rúdra, egy rendőr pedig azonnal odalépett hozzá, igazoltatta, felszólította, hogy vonja be a zászlót. Mivel ennek Tőke nem tett eleget, a rendőr bejelentette, hogy a 141/2015-ös törvény alapján a zászlót elkobozza. A zászlót csendőrségi erősítés mellett bevonta, majd bekísérte Tőke Ervint a rendőrségre.

Az EMNP felháborítónak tartja, hogy a rendőrség és csendőrség a prefektúra utasítására, bírósági végzés nélkül akadályozta meg az érvényes engedéllyel rendelkező zászlófelvonást – áll a párt közleményében, amelyet péntek délután juttatott el szerkesztőségünkhöz.

A hivatkozott törvény a helyi zászlók kihelyezését szabályozza. Előírja például, hogy kizárólag helyi hatóságok épületeire, pontosabban a bejárathoz, illetve a tetejére szabad kitenni ezeket Románia és az Európai Unió zászlójával együtt. Tőke Ervin a zászlót nem helyi közintézményre helyezte ki, hanem a Szabadság tér egy zöldövezeti részére.

A törvény ötödik bekezdése szerint az, aki nem tartja be a törvény előírásait, szabályszegés miatt ötezer és tízezer lej közötti összeggel bírságolható meg.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro