Onnan jön a pofon, ahonnan nem is számítanánk rá.
Kisbács egy tízezres lakosú nagyközség Kolozsvár tőszomszédságában, amelyet hét évvel ezelőtt magam is családommal otthonomnak választottam. A magyar lakosság számaránya a legutóbbi, öt évvel ezelőtti népszámlálás adatai szerint valamivel több mint 29 százalék. A közösség erős, úgy is, hogy az utóbbi években odaköltözötteket életük szinte minden mozzanata a pár kilométerre fekvő Kolozsvárhoz köti. Van közösségi ház, szüreti bál, farsangi bál és egyéb összejövetelek, az óvoda magyar csoportjai nem győzik fogadni a gyerekeket.
Négy évvel ezelőtt, a helyhatósági választáson féltucatnyi szavazaton múlott, hogy RMDSZ-es polgármestere legyen a községnek. Ez egy olyan alap, amelyre most, négy évvel később nem csak lehetett volna, hanem egyenesen kötelező lett volna építeni.
Pedig a közel 30 százalékos magyar számarány, az egyfordulós választás, valamint a román szavazatok eloszlása a két legnagyobb párt, a PSD és a PNL között mind olyan előnyt jelentettek volna, amelyet egy kicsit jobb mozgósítással, egy kicsit több erőbevetéssel maximálisan ki lehetett volna használni. Annál is inkább, mivel idén a kampánytörvény szigorodása miatt a háztartások egyenkénti felkeresése a legerősebb és leginkább kihasznált eszköze a pártoknak.
Az RMDSZ beállt a PNL mögé és teljes mellszélességgel a liberálisok polgármesterjelöltjét támogatja egy informális választási koalíció keretében. Plakátjai a PNL-jelöltével együtt láthatók az utcán. A meglepő lépés egyik „hivatalos” magyarázata az, hogy a lakosság számának megnövekedése miatt már nincs elég magyar Kisbácsban, így esélytelen lenne egy saját polgármesterjelölt, meg különben is, senki nem vállalta, hogy versenybe száll.
A nem nyilvános, csak az utcai hírhálózaton terjedő okok között szerepel egy évek óta zajló belső konfliktus a helyi RMDSZ-szervezetben, illetve az, hogy bizonyos, sok összetevős üzleti érdekek miatt a helyi politika nem éppen úgy alakul, ahogy azt a józan ész és a választói érdek megkövetelné.
Nagyon fura látni, hogy a négy évvel ezelőtti majdhogynem diadalmenet után most az RMDSZ leugrik a dobogóról, nem hajlandó megtenni azt a fél lépést a győzelemig, és a PNL jelöltjének kampányol. A döntés üzenete lelombozó, azt közvetíti, hogy ennyi volt, négy évvel ezelőtt elértük a maximumot, nincs már erőnk plusz öt szavazatot megszerezni, feladtuk, szevasztok. Ez pedig minden, csak nem mozgósító üzenet. Mi lesz négy év múlva, a következő választásokon? Lesz-e egyáltalán tanácsoslista, vagy úgy ítélik meg, hogy fölösleges, az RMDSZ pedig valamelyik másik párt listáját támogatja?
Biztos, hogy a helyiek is felelősek a kialakult helyzetért, de véleményem szerint
Mert ebből az esetből az derül ki, hogy nem figyeltek oda, nem nézték meg vagy elfelejtették a nagyon is biztató előzményeket, a négy évvel ezelőtti eredményt, a stratégiai döntést pedig teljes egészében a magukra hagyott helyiekre bízták. Akiket kevésbé hibáztatok amiatt, hogy nem tudtak megfelelően dönteni. Nekik az elmúlt évtizedekben – a rendszerváltás után azonnal – ahhoz kellett gyorsan visszaszokniuk, hogy a fontos döntések fentről jönnek, a megyei vagy központi vezetésben ülő okosoktól.
Tegnap választási fórum volt kisbácsi társasházi udvarunkon (közel száz család él itt). Jelen volt a PNL polgármesterjelöltje és stábja, az RMDSZ helyi vezetői és tanácsosjelöltjei. Nyilvánosan hangzott el, hogy az RMDSZ koalícióban kampányol a PNL-nek. Egy nappal korábban Kelemen Hunor RMDSZ-elnök azt mondta: sehol nem egyeztek meg román pártokkal, Kisbácsban sem.
Ez pedig egy szép, kövér ellentmondás, hogy ne mondjam: hazugság. És ami ide vezetett, az egy óriási stratégiai tévedés, ami minden bizonnyal meg fog látszani a szavazati részvétel számsorain.
Súlyosbító körülmény, hogy a kisbácsi eset nem elszigetelt, a hírek szerint hasonló helyzetek alakultak ki más településeken is, például Magyargorbón, Egeresen, Széken és Feleken.
Újratervezés.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...
A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.
A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Nálunk nincsenek megoldhatatlan helyzetek, valahogy mindent el lehet intézni, hiszen holnap is nap van.
Nálunk nincsenek megoldhatatlan helyzetek, valahogy mindent el lehet intézni, hiszen holnap is nap van.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Az irodalmi és könyves szakma kiakadt, amiért a kulturális minisztérium a Filmes és Kulturális Befektetések Ügynökségére bízná Románia díszmeghívotti szereplésének koordinálását a rangos könyvvásár 2028-as kiadásán. Pedig… (PAMFLET)