// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

250 millió forintot kap a szatmári Kölcsey Ferenc Főgimnázium

// HIRDETÉS

A magyar kormány támogatásából kicserélik a nyílászárókat és felújítják a homlokzatot.

Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár személyesen a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diáksága előtt, Kereskényi Gábor RMDSZ-es polgármesterjelölt és Pataki Csaba szenátor társaságában jelentette be a hírt, hogy a magyar kormány 250 millió forinttal támogatja az ingatlan felújítását. Mint mondta: tavaly szeptemberben járt utoljára az épületben, és láthatta, hogy nagyon rossz állapotban van.  A Friss Újság beszámolója szerint a magyar kormány elöljárója azt is kilátásba helyezte, hogy 2017-től újabb pénzt különítenek el az épület megőrzésére.

Az RMDSZ helyi képviselőinek közbenjárására, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár támogatásával a következő tanévet már megújult épületben kezdheti a diáksereg. Az iskolaközösség nevében Pataki Enikő iskolaigazgató és Zsók Csaba szülő mondott köszönetet a jó hírt elhozó anyaországi vendégnek.

A Szatmárnémeti emblematikus magyar iskolájának számító Kölcsey Ferenc Főgimnázium 2012-től működik a római katolikus egyház tulajdonában levő egykori jezsuita konviktus épületében, melyet az önkormányzat bérel számára. Az épületet elhanyagolt állapotban hagyta hátra a benne korábban működő szakiskola. 2013-ban ipari alpinistákkal kellett letakaríttatni a külső falak hulló vakolatát, mely a diákok épségét veszélyeztette.

A városvezetés, az egyház és a szülői közösség összefogásával eddig újrafödték az épületet, kicserélték a működésképtelenné vált fűtésrendszerét, csatornázták, aszfaltozták és részben parkosították az udvart.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro