A szavazóhelyiségekben leadott voksok alapján a Szabadságpárt jelöltje áll az élen, de csak egy kevéssel.
A szavazóhelyiségekben leadott szavazatok alapján Norbert Hofer, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltje vezet 51,9 százalékkal az ausztriai elnökválasztás vasárnapi második fordulója után az osztrák belügyminisztérium vasárnap esti, hivatalos, előzetes eredményei szerint, ám a levélben leadott szavazatok még módosíthatják az eredményt.
Alexander Van der Bellen, a Zöldek pártja által támogatott jelölt a szavazatok 48,1 százalékát kapta.
Végleges eredmény azonban csak hétfőn, a levélben leadott szavazatok összeszámlálása után várható. Mivel Norbert Hofer csak 144 000 szavazattal vezet, a végeredmény változhat, miután levélben 900 ezren voksoltak, a 6,4 millió választásra jogosult állampolgárnak csaknem 14 százaléka.
Az áprilisi első fordulón mintegy félmillióan szavaztak levélben, a többség Van der Bellent támogatta.
A Sora/ORF közvélemény-kutató által közölt előzetes becslés szerint, amely a levélszavazatokat is figyelembe vette, döntetlen az osztrák államfőválasztás, a két jelölt egyaránt ötven százalékon áll. Ezen számítások alapján a Zöldek pártja által támogatott jelölt 2,208 millió szavazatot szerzett, Norbert Hofer pedig háromezer vokssal kevesebbet, de ez a különbség a hibahatáron belül van.
A választási részvétel 61 százalékos volt,
Az április 24-én tartott első fordulóban a szavazásra jogosultak 68,5 százaléka járult az urnákhoz. A legutóbbi, 2010-es választásra a szavazásra jogosultak 54 százaléka ment el, ami a legalacsonyabb részvétel volt azóta, hogy 1980-ban eltörölték a kötelező voksolást. 1980 óta az elnökválasztáson való részvétel folyamatosan csökkent: 1992-ben még 85, 1998-ban 75, 2004-ben pedig már csak 72 százalék ment el szavazni.
Hofer vidéken kapott nagyobb támogatást, míg Van der Bellenre a nagyvárosokban szavaztak többen. A szabadságpárti jelöltet elsősorban az ország keleti és déli részében lévő tartományok szavazói támogatták, Van der Bellenre a nyugati Vorarlberg tartomány és a főváros lakói szavaztak nagyobb számban.
Van der Bellen Vorarlberg tartományban 56,4 és Bécsben 61,2 százalékkal nyert, míg Salzburgban Norbert Hofer 55,1, Tirolban 50,7, Karintiában 60, Burgenlandban 63, Alsó-Ausztriában 54,3, Felső-Ausztriában 50,7, Stájerországban pedig 59 százalékos támogatottsággal szerezte meg az első helyet. Az FPÖ jelöltje lakóhelyén, a burgenlandi Pinkafő (Pinkafeld) településen 73 százalékos támogatottságot ért el, 12,3 százalékponttal többet, mint az első fordulóban.
Van der Bellen Grazban szerezte a legtöbb voksot, a szavazatok 62 százalékát, Linzben 60,5 százalék támogatta.
- vélekedett Peter Hajek közvélemény-kutatási szakértő. Az ATV osztrák televízió által készített felmérés szerint Van der Bellen szavazóinak negyven százaléka a jobboldal ellen szavazott, hogy így akadályozza meg Norbert Hofer előretörését. Hofer szavazóbázisának 23 százaléka pedig valójában a Zöldek által támogatott jelölt ellenében voksolt. A felmérés szerint 27 százalék számára rokonszenves volt Hofer, húsz százalék úgy vélte, hogy fiatal és dinamikus jelölt.
A megkérdezettek 12 százaléka a menekültügyi programja miatt választotta az FPÖ-s jelöltet, azonban a választás során nem a migránsválság megoldásának kérdése volt a fő motiváló tényező. Van der Bellent a megkérdezettek 15 százaléka tapasztalt, hozzáértő, intelligens és komoly jelöltként jellemezte.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.