// 2026. október 12., hétfő // Miksa

DIICOT: gázvezetéket robbantottak volna a székely „terroristák”

// HIRDETÉS

És akad még hasonló hajmeresztő állítás a vádiratban.

Kemény állításokat fogalmaz meg a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyosztály (DIICOT) abban a vádiratban, amelyben a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) két, terrorcselekmény előkészítésével vádolt  kézdivásárhelyi tagja, Szőcs Zoltán és Beke István bíróság elé állítását indokolja.

A vádirat kiszivárogtatott részleteit a News.ro szerezte meg, és közölt belőle szemelvényeket, amelyekben a két vádlott lehallgatott beszélgetéseinek átiratát is közlik. Az mindazonáltal nem derül ki, hol és milyen kontextusban hangzottak el a nekik tulajdonított mondatok.

A vádirat szerint Bekéék nem csupán Kézdivásárhelyen követtek volna el merényletet, de egyenesen Erdélyen áthaladó gázvezetékeket robbantottak volna fel.

Emellett az ügyészek azt is állítják, hogy a „bomba”, amit tavaly december elsején egy kézdivásárhelyi szemétkukába rejtettek volna, akár halálos is lehetett volna, ugyanis különböző kisebb fémtárgyakat, airsoft-golyókat és szögeket tettek volna bele.

Azzal is vádolják a HVIM-eseket, hogy az Ír Köztársasági Hadsereggel (IRA), a Bolgár Nemzeti Mozgalommal és a Moldovai Nemzeti Demokrata Mozgalommal tartottak kapcsolatot, és Oroszországból próbáltak finanszírozáshoz jutni.

Mint ismeretes, Beke Istvánt december elsején, Szőcsöt december 29-én vette őrizetbe a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyosztály (DIICOT).

Az ügyészség szerint Szőcs Zoltán biztatta a HVIM kézdivásárhelyi szervezetének tagjait, hogy házilag készítsenek robbanószerkezetet, és robbantsák fel a december 1-jei román nemzeti ünnep alkalmából tartandó kézdivásárhelyi felvonuláson. A közlemény szerint Beke István, a HVIM kézdivásárhelyi szervezetének december elején letartóztatott elnöke a Megcsináljuk! kijelentéssel válaszolt Szőcs felvetésére.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet
Főtér

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet

A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

A magyar könnyűzene nagyágyúja is ott lesz a Sepsi OSK meccsén
Székelyhon

A magyar könnyűzene nagyágyúja is ott lesz a Sepsi OSK meccsén

A Szuperliga 11. fordulójában összecsapó Sepsi OSK–Dinamo labdarúgó-mérkőzésen Demjén Ferenc, a magyar könnyűzene egyik legnagyobb alakja is jelen lesz – szúrta ki a Sepsi Rádió.

// még több főtér.ro