// 2026. november 5., csütörtök // Imre

Visszaszámlálás indul: még egy hónap a Szent László Napokig

// HIRDETÉS

A váradi városalapító emléke előtt tisztelgő ünnepségsorozat megnyitóján a Muzsikás együttes és Petrás Mária zenél.

Éppen egy hónap múlva, június 18-án egy szerepjátszó gyalogtúrával rajtol el az immár negyedik ízben megszervezett Szent László Napok Nagyváradon. Ebből az alkalomból tartottak sajtótájékoztatót a szervezők a Bodega romkocsmában, mely idén is partnere a Szent László Egyesület által szervezett, kilenc naposra bővült eseménysorozatnak.

A programot – melynek előzetese már nyilvános – Zatykó Gyula főszervező, valamint Mihálka Melinda, Török Sándor és Tőtős Zsuzsa programfelelősök ismertették a sajtótájékoztatón. „Igyekszünk lélekben közel kerülni Szent László király korához,” – mondta Zatykó Gyula annak a június 18-i szerepjátékkal egybekötött gyalogtúrának a kapcsán, mely

a püspökség költöztetését idézi fel a bihari földvárból a Körös menti várba.

A Szent László Napok megnyitójára június 20-án kerül sor a Nagyváradi Állami Filharmóniában, a Muzsikás együttes és Petrás Mária közreműködésével. Mivel a filharmónia befogadóképessége korlátozott, belépni csak meghívóval lehet majd, ezeket ingyenesen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács váradi irodájában (Fő/Republicii) 45/1 szám), vagy a Szent László Egyesület várbéli székhelyén lehet igényelni. Érdeklődni a 0259-220.126-os telefonszámon lehet.

Az egész évben futó Színház az egész világ programsorozat részeként, a Szent László Napok meghívottja  Szabó József Odzsa Írországban élő, nagyváradi származású rendező és Miske László szintén váradi származású színész, aki jelenleg a debreceni teátrumban játszik.

Természetesen idén is lesz Magyar ízek kóstolója – Össznépi örömfőzés, amire máris jelentkezhetnek mindazok, akik bizonyítanák gasztronómiai rátermettségüket. Szabályok nincsenek, de a szervezők szeretnék elérni, hogy minél több étek idézné Szent László korát, vagy minél többen használnának

olyan hozzávalókat, fűszereket, amelyek a középkorban is elérhetőek voltak.

A Nagyváradi Borbarátnők Egyesülete szervezésében pedig rendhagyó táncos divatbemutató is csábítja majd a nagyérdeműt: június 24-én, pénteken 18 órától a nagyváradi vár kisszínpadán a Csillagocska Néptáncegyüttes és Zenekar különböző erdélyi tájegységek viseletét, táncát és zenéjét mutatja be, miközben neves erdélyi népművészeti ruhatervezők ma is viselhető darabjaiban gyönyörködhetnek az érdeklődők.

Rengeteg más családbarát rendezvény várja majd június 18. és 26. között a várba kilátogató váradiakat és vendégeiket, és – mint ahogy Zatykó Gyula főszervező is ismételten felhívta a figyelmet – az esemény honlapja folyamatosan frissül, érdemes naponta böngészni a programpontokat.

A Szent László Napok korábban már bejelentett fellépői: Koncz Zsuzsa, az Ismerős Arcok, a Republic, az Intim Torna Illegál, a Pribojszki Mátyás Band, valamint a Milagro Santana Tribute Band.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro