// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Nyomozna a DNA Corlățean ellen a voksbotrány miatt

// HIRDETÉS

Mert az ügyészek is úgy vélik, az egykori külügyminiszter szándékosan próbálta megakadályozni, hogy a külföldön élő románok szavazhassanak a 2014-es elnökválasztáson.

Megtörténhet, hogy nem ússza meg  Titus Corlățean volt szociáldemokrata külügyminiszter azt a botrányt, amely amiatt tört ki, hogy a 2014-es államfőválasztásokon külföldön élő románok ezreinek kellett – gyakran hiába - órákig sorban állniuk a külképviseletek előtt, mivel a külügyminisztérium úgy szervezte meg a választásokat, hogy minél kevesebben élhessenek szavazati jogukkal.

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) hétfőn bűnvádi eljárás jóváhagyását kérte a jelenleg szenátorként tevékenykedő Corlățean  ellen a a szenátustól. A DNA hivatali visszaélés és szavazati jog gyakorlásának akadályozása gyanúja miatt indítana eljárást a volt külügyminiszter ellen, aki az ügyészség szerint szándékosan úgy alakította ki a külföldi szavazóköröket, hogy minél kevesebben tudjanak voksolni, és ezzel saját pártjának jelöltje, Victor Ponta akkori kormányfő kerüljön előnyös helyzetbe.

A DNA azt állítja: a külügyminisztérium szándékosan figyelmen kívül hagyta a külképviseletek javaslatait, amelyekben a jelentős román közösségek lakta településeken kérte szavazókörök kialakítását, ehelyett olyan településeken hozták őket létre, ahol kevesebb román él.

Corlățean közölte: senki sem értesítette a vádakról, a sajtóból értesült róluk.

A legfőbb ügyészség még 2014 novemberében ismeretlen tettes ellen indított nyomozást az ügyben. Az ügyészség által megfogalmazott gyanú beigazolódása esetén a bűnös 6 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

A két évvel ezelőtti elnökválasztás mindkét fordulójában botrányt okozott, hogy a külképviseleteken sem a személyzet, sem a szavazófülkék száma nem volt elegendő, ezért sokan annak ellenére sem kerültek sorra, hogy órákig vártak sorukra.

A második forduló előtt fölvetődött, hogy növelni kellene a külföldi szavazókörök számát, de a kormány azt állítva, hogy ez törvényesen nem lehetséges.

Az ügybe két külügyminiszter is belebukott: Titus Corlățean az első, az utódjául kinevezett Teodor Meleșcanu a második forduló után mondott le.

Victor Ponta ellenjelöltje, Klaus Iohannis pedig így is megnyerte a választásokat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro