// 2026. október 15., csütörtök // Teréz

Fogyasztóvédelem: nem tiltottuk be az Igazi csíki sör összes magyar reklámját

// HIRDETÉS

„Csak” egyet.

Pontosított a Fogyasztóvédelmi Hivatal Hargita megyei központja csütörtökön annak kapcsán, hogy az Igazi csíki sör gyártója, a Lixid Project Kft. egy nappal korábban Facebook-oldalán azt tudatta: a fogyasztóvédelem betiltatta a cég magyar nyelvű reklámjait. „A romániai fogyasztóvédelem a mai napon betiltotta az Igazi Csíki sör magyar nyelvű reklámjait, beleértve a Noé Bárkája nyereményjátékunkat is” - állt a közleményben

Ehhez képest Laurenţiu Moldovan, a fogyasztóvédelem Hargita megyei központjának főfelügyelője az MTI-nek – a tudósító szerint kiváló magyarsággal - nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy

a sörgyár a jegyzőkönyv félremagyarázásával próbál népszerűségre szert tenni.

Hozzátette: a cég elleni feljelentés a csíki sör Noé bárkája című nyereményjátékára vonatkozott. A panaszos azt kifogásolta, hogy a játékszabályokról nem lehet román nyelven tájékozódni. Megjegyezte, a sörgyártó képviselői azt állították, hogy vannak román nyelvű szórólapjaik is, ezeket azonban nem mutatták be.

Moldovan hozzátette, a nyereményjátékot függesztették fel addig, míg be nem mutatják a román nyelvű tájékoztatót is. „Ha két perc múlva van román szórólap, akkor folytathatják a játékot" - jelentette ki a fogyasztóvédő, aki cáfolta, hogy a felfüggesztés általánosan a cég reklámtevékenységére vonatkozna.

Hajdu Gábor, az Igazi csíki sört gyártó Lixid Project Kft. jogi képviselője az MTI-nek  azt mondta, egy Kovászna megyei feljelentés alapján vizsgálta meg reklámjaikat a Fogyasztóvédelmi Hivatal Hargita megyei központja. Megjegyezte, a kifogásokat elsősorban a Noé bárkája nyereményjátékukkal kapcsolatban fogalmazták meg, de a cég egyéb reklámanyagait is vizsgálták. A február 15. és augusztus 31-e között zajló játék lényege, hogy az Igazi csíki sör fogyasztói háziállatot: galambot, nyulat, sertést vagy lovat nyerhetnek. A nyereményről a kupak felirata tájékoztatja őket.

„Azt kifogásolták, hogy a cég csak magyar nyelven reklámoz"

- magyarázta Hajdu Gábor.

Az MTI-hez eljuttatott jegyzőkönyv szerint a hivatal 5000 lej bírságot rótt ki a sörgyártóra, és felfüggesztette a cég reklámozási tevékenységét a törvényesség helyreállításáig. A jegyzőkönyv kiállítói megállapították, hogy a sörgyártó kizárólag magyar nyelven folytat reklámtevékenységet, és sérti a fogyasztók érdekeit azzal, hogy nem nyújt számukra korrekt, teljes és egyértelmű tájékoztatást.

Hajdu Gábor elmondta, mindenképpen a jegyzőkönyv érvénytelenítését kérik a bíróságon. „A 21. századi szabadpiaci körülmények között egy cégnek meg kell tudnia választani, hogy milyen célközönsége van, mi a víziója, és hogyan mutatja be a termékét. Mi magyar arculatot adtunk a termékünknek, de a törvény által előírt információkat a címkén román nyelven is feltüntettük" - jelentette ki a cég képviselője.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Krónika

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro