// 2026. november 4., szerda // Károly

A Kovászna megyei rendőrség nem tud a „kiütős játékról”

// HIRDETÉS

A sepsiszentgyörgyi eset kapcsán kerestük meg az illetékes hatóságot.

A Kovászna megyei rendőrséghez azzal a kérdéssel fordultunk, hogy tudnak-e olyan esetről, mint amilyenről egy olvasónk számolt be. Morar Róbert jelezte, hogy áldozata volt az Egyesült Államokból „importált” knockout game-nek, a „kiütős játéknak”. Ez abból áll, hogy az erőfitogtató „játékos” minden előzetes figyelmeztetés nélkül az utcán leüti a kiszemelt áldozatot, majd továbbáll.

A sepsiszentgyörgyi származású, Kolozsváron élő Morar Róbert azt írja levelében, hogy éjszaka hazafelé tartott barátnőjével a Szent György Napok rendezvényeiről, amikor két fiatal jött szembe velük a városközpontban, egyikük pedig teljes erejéből arcon ütötte, majd távoztak. Ő a földre esett, felhasadt a szája és egyik foga kimozdult a helyéről.

Olvasónk utólag arról is értesült, hogy egy ismerőse ugyanígy járt tavaly decemberben, karácsony környékén.

Megkerestük levélben a Kovászna megyei rendőrséget és arról érdeklődtünk, hogy van-e tudomásuk hasonló esetekről Sepsiszentgyörgyön vagy a megyében.

A rendőrségtől ma reggel érkezett válasz a megkeresésünkre. Ennek értelmében az április 23-áról 24-re virradó éjszaka történt incidens kapcsán nem érkezett feljelentés a sepsiszentgyörgyi rendőrséghez. Továbbá megjegyzik, hogy korábbi hasonló esetekről sincs tudomásuk.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok
Krónika

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok

Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro