// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

RMDSZ: tömegesen léptek vissza a jelöltségtől Gyergyóban

// HIRDETÉS

Tizenöt jelölt hagyta ott az utolsó pillanatban az RMDSZ gyergyószentmiklósi tanácsosi listáját. Bajkó László a Szabad Emberek Pártjában indul.

Aki figyelemmel követte az RMDSZ gyergyószentmiklósi jelöltállítását, az láthatta, nem volt következetes folyamat, aminek meg is lett az eredménye. Korábban Egyed Zsolt helyi vállalkozó – akinek a tanácsosi lista harmadik helyét kínálták fel – lépett vissza, mert a megegyezés ellenére a szövetség változtatott a sorrenden. Vele együtt Imre Tibor is visszamondta a jelöltséget.

Hétfőn kiderült: Bajkó László polgármesterjelölt lemondott jelölti státuszáról, de nem önként, hanem a széki RMDSZ felszólításának eleget téve. Egy márciusban kiszivárgott felmérés miatt döntöttek úgy, hogy inkább az MPP jelöltjét támogatják, mivel Bajkó népszerűsége rendkívül alacsony.

A volt polgármesterjelölt kedden bejelentette: a nemrég alakult Szabad Emberek Párt (Partidul Oamenilor Liberi) színeiben mégis indul a választáson. A Hermann Márk Christiannal, a párt ügyvezető elnökségének tagjával közösen tartott sajtótájékoztatón elmondta: szeretnék, ha a benyújtott RMDSZ-es listán szereplő személyek is átjönnek a Szabad Emberek Pártjába.

A gyindex.ro beszámolója szerint sokan nem mernek csatlakozni hozzájuk, mert félnek a nyomásgyakorlástól, féltik a megélhetésüket. A sajtótájékoztatón jelen volt Bányász Lehel, a gyergyószentmiklósi RMDSZ ügyvezető elnöke is, aki azt mondta az RMDSZ jelöltlistáján indított 15 személy (a 24-ből) lépett vissza a polémia miatt. Egyelőre nem nevezte meg ezen személyeket. 

A Transindex beszámolója szerint kedden végül leadta a városi tanácsosjelölti listát az RMDSZ, amellyel pontot tettek annak a konfliktusnak a végére, amely a helyi szervezet és a Gyergyó Területi Szervezet között robbant ki és amely kérdésessé tette, hogy lesz-e jelöltlistája az RMDSZ-nek a városban. Kovács Péter a portálnak elmondta, méltányolja azt, hogy Bajkó László visszalépett, mert a gyergyószentmiklósiaknak nem cirkuszra van szükségük, hanem együttműködésre, partnerségre és a település fejlesztésére. Az RMDSZ ügyvezető igazgatója azt is tisztázta: nem buzdítanak az MPP-s jelölt támogatására, hanem „csak” arra, hogy támogassák az RMDSZ önkormányzati tanácsosi listáját.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro