// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Kitüntették az RMDSZ székházának 1990-es védőit

// HIRDETÉS

Ezüst Tulipán kaptak azok, illetve azok leszármazottai, akik a fekete márciuskor a szövetség megtámadott marosvásárhelyi székházában maradtak.

Az RMDSZ Ezüst Tulipán díjjal tüntette ki pénteken azokat, akik 1990 márciusában a magyarok ellen uszított román parasztok ostroma idején a szövetség megtámadott marosvásárhelyi székházában maradtak.

A kommunista diktatúra megdöntése után a közösség jogaiért szót emelő erdélyi magyarságot és az újonnan létrejött RMDSZ-t akarták akkor megfélemlíteni, hogy elriasszák jogköveteléseitől - mutatott rá Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, hozzátéve, a jogbiztonságért az érdekképviseletnek ma is mindennap meg kell harcolni.

A szövetségi elnök köszönetet mondott az RMDSZ-székház akkori védőinek bátorságukért, kitartásukért, és hűségükért, ugyanakkor arra figyelmeztette a marosvásárhelyi Kultúrpalota tükörtermében összegyűlt megemlékező közönséget, hogy Romániában ma ismét megpróbálják megnyirbálni a magyarság azóta megszerzett jogait.

„Sohasem késő pótolni egy mulasztást”

– mondta Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt elnöke, aki kifejtette, bár nincs kerek évforduló, a kitüntetésekkel azt akarták jelezni: a közösség hálás azoknak, akik megvédték az erdélyi magyarság jövőhöz való jogát. A politikus szerint az utóbbi években egyre erősödő uszítás, idegengyűlölet tapasztalható Romániában és csak egy felelősségteljes társadalom tudja megelőzni azt, hogy a történelem megismétlődjön.

1990 március 19-edikén, a magyarság ellen uszított Görgény-völgyi román parasztok megostromolták a marosvásárhelyi RMDSZ-székházat, amelyben 79 magyar barikádozta el magát a padláson. Amikor órák múltán a karhatalom védelmet ígért elvonulásukhoz, a csőcselék több személyt súlyosan megsebesített. Sütő András írót, a Maros megyei RMDSZ akkori elnökét csaknem meglincselték, fél szemére megvakították.

Másnap a város főterén tiltakozó magyar tömeg ellen intéztek támadást, ezt azonban a tüntetők visszaverték. Az etnikai összecsapások öt halálos és csaknem háromszáz sebesült áldozatot követeltek, amiért kizárólag magyarokat és cigányokat vontak felelősségre.

A kitüntetettek | Fotó: Banga Előd. További képek itt >>>>

A magyar érdekképviselet szerint 1990-ben Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor félreállított politikai rendőrsége, a Securitate provokált etnikai összecsapásokat, hogy ürügyet teremtsen egy új hírszerző szolgálat megalakítására.

Az RMDSZ-nek 37 embert sikerült felkutatnia a marosvásárhelyi székházat ért 1990-es támadás elszenvedői közül, az Ezüst Tulipán díjat pedig több azóta elhunyt részvevő helyett a leszármazottak vették át.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro