Az alkotás egy, a város életében jelentős szerepet játszó személyiséget ábrázol.
A jelek szerint hamarosan állhat Nagyváradon a város egykori jótevője, gróf Rhédey Lajos szobra, ráadásul abban a parkban, amelyet annak idején ő adományozott Váradnak. Ezt a szoborállítás kezdeményezői közölték Facebook-oldalukon.
Még az első Szent László Napok alkalmával, három évvel ezelőtt merült fel a szervezőkben, amikor a Rhédey-kertben szervezték meg az eseményt, hogy ideje lenne méltó emléket állítani annak, aki a kertet és vagyona egy részét Nagyváradra hagyta. Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője ötlete alapján úgy határoztak, hogy egy mellszobor felállítása lenne a legmegfelelőbb. A szobor engedélyeztetésének, a szükséges anyagi források előteremtésének feladatát a Szent László Egyesület és a Magyar Polgári Egyesület vállalta fel.
A kezdeményezők Deák Árpád szobrászművészt kérték fel, hogy tervezze meg a mellszobrot. Időközben több helyen is pályáztak a szoborállításra, illetve Emődi Tamás segítségével a szükséges engedélyek beszerzését is elkezdték. A Nemzeti Kulturális Alap az elmúlt év végén döntött úgy, hogy támogatja a szoborállítást.
Deák Árpád elkészítette a szobor gipsz formáját, amit egy aradi öntőműhelybe juttattak el. Zatykó Gyula a Szent László Napok főszervezője és Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület vezetője a hét elején az aradi öntőműhelyben megtekintették a szobor kiöntésének kezdetét. A szobor május közepére készül el, akkor szállítják Nagyváradra.
A szobor felállításának kezdeményezői remélik, hogy hamarosan minden engedély meglesz ahhoz, hogy felavathassák Nagyvárad új köztéri szobrát a Rhédey-kertben.
Az első és sokáig egyetlen közpark, a Rhédey-kert 1818. január 1-jén került a város tulajdonába. Az adományozó kis-rhédey gróf Rhédey Lajos (1761–1831) császári és királyi kamarás, főispáni helytartó és országgyűlési követ, irodalompártoló mecénás, író volt, aki 1808–1825 között Bihar megye adminisztrátora volt. Az adományt mandátuma befejeztével tette.
Mindezzel természetesen nem érdemelte ki, hogy a román többségűvé vált városvezetés megtartsa a park eredeti nevét, helyette hivatalosan Nicolae Bălcescu egykori '48-as havasalföldi forradalmárról nevezték el, és neki állítottak ott szobrot. Vélhetően annak nyomán, hogy ötletelést szerveztek: melyik személyiségnek van a legkevesebb köze Váradhoz, illetve magához a parkhoz.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.