Ő volt az első a kommunista pártvezetők közül, aki az 1956-os forradalmat népfelkelésnek nevezte.
Pozsgay Imre 1933. november 26-án született Kónyban. Diplomáját 1957-ben szerezte a budapesti Lenin Intézet történelem-marxizmus-leninizmus tanári szakán. 1969-ben megkapta a filozófiai-szociológiai tudományok kandidátusa címet. Egy évig az MSZMP KB agitációs és propaganda osztályán sajtóalosztály-vezető, majd 1971-75 között a Társadalmi Szemle főszerkesztő-helyettese volt. 1976-80-ig kulturális, 1980-82-ig művelődési miniszterként dolgozott.
1982 júniusától 1988 júliusáig volt a Hazafias Népfront főtitkára. 1988. júniusban államminiszterként ismét a kormány tagja lett, ahol 1990. májusig dolgozott. 1991 óta a Kossuth Lajos Tudományegyetem egyetemi tanára volt. Országgyűlési képviselő 1983-ban lett. 1950-56-ig az MDP, 1956-89 között az MSZMP, 1989 októberétől 1990 novemberéig az MSZP tagja. 1987. szeptemberben részt vett a lakiteleki találkozón. 1989 januárjában,
1989 augusztusában ott volt a Sopron melletti páneurópai pikniken, amelynek keretében több száz keletnémet jutott ki Nyugatra. A páneurópai pikniknek Habsburg Ottó mellett Pozsgay Imre volt a fővédnöke.
2006-ban megkapta a Magyar Szabadság Napja Díjat, 2010-ben az emberi jogokért való erőszakmentes kiállást elismerő kitüntetést, a Hildebrandt-érmet, 2015-ben a Petőfi-emléklap a helytállásért kitüntetést vehette át. Ugyancsak 2015-ben Szent István-díjat kapott a Szent István Alapítványtól, az összmagyarság érdekében végzett kiemelkedő jelentőségű tevékenységéért. Pozsgay Imre 2014 augusztusában, a páneurópai piknik 25. évfordulója alkalmából az MTI-nek adott interjújában azt hangsúlyozta, hogy
Az 1989. augusztus 19-i eseményekre visszaemlékezve az akkori reformkommunista államminiszter felidézte, hogy a vasfüggönyt már 1988 októberében Európát kettéosztó, szégyenletes létesítménynek nevezte. Pozsgay Imre szerint 1989 történelmi év, a fordulat esztendeje volt. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett 1956 újraértékelésére, Nagy Imre újratemetésére. Utalt arra is, hogy a nemzetközi helyzet kedvezett ezeknek a kezdeményezéseknek. Kiemelte Mihail Gorbacsov szerepét, felidézve, hogy az egykori Szovjetunió akkori vezetője beleegyezett abba, hogy véget vet a hidegháborúnak.
1989 legfőbb tanulságának azt nevezte, hogy a diktatúrát meg lehet szüntetni a nép, a társadalom közreműködésével.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.