// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Kelemen újabb dörgedelmes közleménye a magyarok zaklatása miatt

// HIRDETÉS

Mert a csendőrség bírságolt a székely szabadság napján és március 15-én.

Felháborodásának adott hangot állásfoglalásban Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke amiatt, hogy a román hatóságok képviselői magyar emberek gyülekezéshez és szimbólumhasználathoz való jogát korlátozták március 10-én, a székely szabadság napján Marosvásárhelyen és március 15-én Kolozsváron.

„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség tiltakozik az ellen, hogy Marosvásárhelyen a csendőrség 84 magyar embert bírságolt meg azután, hogy békés, incidensektől mentes szabadságnapi felvonuláson vett részt, mindeközben Kolozsváron a csendőrség olyan illegálisnak nevezett zászló eltávolítását követelte a békésen felvonuló március 15-i tömegből, amely hivatalosan is elfogadott szimbólum Romániában" - áll a Kelemen Hunor által aláírt állásfoglalásban.

Az RMDSZ elnöke szerint a szabadságjogokat sértő intézményi túlkapások folytán még inkább csökken a magyar közösség amúgy is megingott biztonságérzete.

„Nyomatékosan kérjük, hogy Erdély városaiban vessenek véget a magyarság ellen irányuló egyértelmű boszorkányüldözésnek, hiszen evidens, hogy Marosvásárhelyen és Kolozsváron is békésen ünneplő közösségre vetették ki hálójukat a csendőrségi alkalmazottak. Hangsúlyozottan követeljük, hogy a közbiztonság felelősei a közveszélyek elhárításával foglalkozzanak, ne békés embereket bírságoljanak meg, ne az Erdély-zászló vagy székely zászló eltávolítását tekintsék hivatali teendőik kiteljesítésének" - áll a dokumentumban.

Az RMDSZ elnöke mindkét esetben kérte a hatóságokat: indokolják meg az eljárásaikat. Úgy vélte, az alaptalan szankciók kirovása ellentmond a jogállamiság elveinek.

„A romániai magyarság nem olyan országban akar élni, ahol folyamatosan megfélemlítik!" - áll Kelemen Hunor csütörtöki állásfoglalásában.

Ugyancsak csütörtökön az egyik közösségi portálon publikált fényképpel és bejegyzéssel tudatta Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere, hogy az Erdély-zászló elleni kolozsvári rendőrségi fellépés elleni tiltakozásul hivatalában kitűzte Erdély zászlaját.

A csendőrség csütörtökön közleményben tudatta, hogy nyolcvannégy embert bírságoltak meg összesen 70 800 lej értékben a székely szabadság napi marosvásárhelyi megemlékezés és tüntetés után. A csendőrség szóvivője megerősítette a székely szabadság napja estéjén az MTI-nek adott nyilatkozatát, mely szerint az esemény rendbontás nélkül fejeződött be. Hozzátette: a nagy számban kirótt bírság annak a következménye, hogy a hatóság álláspontja szerint a résztvevők engedély nélkül vonultak a főtérre a prefektusi hivatal elé.

A rendőrség március 15-én igazoltatta, és a zászlók bevonására kötelezte a kolozsvári ünnepi felvonulásnak azokat a résztvevőit, akik Erdély-zászlóval vonultak.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro