Mivel pártja elvileg szocdem párt lenne. Elvileg.
Robert Fico leköszönő, egyben leendő új kormányfő vizsgálja felül szövetségét a Szlovák Nemzeti Párttal (SNS), mivel aggodalomra ad okot, hogy koalíciós kormányában többek között a szlovák nacionalista párt is helyet kapna - írta nyilatkozatában Gianni Pittella, az Európai Parlament szociáldemokrata képviselőcsoportjának (SD) vezetője csütörtökön.
Hozzátette: ezt a politikai lehetőséget az Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnökének el kell vetnie, mivel az kockáztatja a haladó elveket és értékeket. A szociáldemokrata képviselőcsoport arra kéri az Európai Szocialisták Pártja (PES) elnökségét, hogy vitatassa meg a Smer-SD pártszövetségi tagságát, ugyanúgy, ahogy azt megtette 2006-ben, mikor Fico először lépett koalícióra az SNS-sel - írta a politikus. 2006-ban egyébként a PES emiatt fel is függesztette a Smer tagságát.
Robert Fico csütörtökön kiadott válaszában azzal utasította el az uniós politikus bírálatát, hogy nem tud semmit a kérdéses ügyről.
„Úgy tűnik számomra, Pittellának fogalma sincsen, hogyan kell kormányt alakítani" - fogalmazott a leendő kormányfő. Mindenkinek abban az ügyben szabadna csak véleményt formálnia, amelyet ismer - hangsúlyozta Fico.
Robert Fico, a választáson győztes Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) párt elnöke szerint szerdán megállapodtak az új kormánykoalíció létrehozásáról a három másik koalíciós erő - a Szlovák Nemzeti Párt (SNS), a Most-Híd és a Háló (Siet) - elnökeivel.
Az új kormányban az Irány a kormányfői poszt mellett megkapja a beruházásokért felelős miniszterelnök-helyettes posztját, valamint hét minisztériumot, és minden szaktárcánál lesz egy-egy államtitkára is. Az SNS három, a Most-Híd kettő, a Háló pedig egy szaktárcát felügyelhet.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.