// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Kossuth-díjasok a Saul fia alkotói

// HIRDETÉS

Balázs Fecótól Makkai Ádámon át Böszörményi Zoltánig: íme az idei magyar állami díjak.

Természetesen nem fogjuk felsorolni az összes magyar állami kitüntetést, amit a nemzeti ünnepen kiosztanak, mert rengeteg van belőlük. Először is nézzük a saját portánkat, vagyis az erdélyi (vagy erdélyi származású) díjazottakat.

Az első, akit felfedezhetünk, Böszörményi Zoltán József Attila-díjas író, költő, mecénás, az Irodalmi Jelen főszerkesztője, őt irodalmi életművéért és nagyvonalú támogatói munkásságáért egyaránt díjazták, mégpedig Magyar Érdemrend középkeresztjével (polgári tagozat).

Ugyanebben az érdemrendben részesült Varga Attila, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudományi Karának egyetemi docense, alkotmányjogász.

Makkai Ádám író, költő, műfordító, nyelvész, antropozófus, aki Kossuth Nagydíjat kapott, szintén erdélyi gyökerekkel rendelkezik: nagybátyja Makkai Sándor kolozsvári püspök-író, édesanyja Ignácz Rózsa kovásznai születésű író-színésznő.

Az idei elismerések közül kétségkívül a Saul fia alkotóinak állami díja szólt a legnagyobbat: Nemes Jeles László rendezőt, Röhrig Géza főszereplőt és Erdély Mátyás operatőrt Kossuth-díjjal, Rajna Gábor és Sipos Gábor producereket pedig a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. Az Erdély-vonal itt is fellelhető (az operatőr nevén kívül is): Röhrig Géza saját bevallása szerint nagy Erdély-járó, egész nyarakat töltött itt.

Érdemes elgondolkodni rajta, hogy ha 1848-ban az első felelős magyar minisztérium állami díjakat alapított volna, milyen magyar történelmi személyiségek nevét viselték volna ezek a kitüntetések. Rákóczi-díj? Bethlen Gábor-díj? És ki lett volna az első Rákóczi-díjas? Petőfi Sándor? Esetleg Kossuth vagy Széchenyi?

Annyit írt az erdélyi magyar irodalomról (ezért aztán nem is szokta megkérdezni, hogy kik ezek az „ismeretlen” költők), hogy már-már „tiszteletbeli erdélyinek” nevezhetnénk Szakolczay Lajos irodalomtörténészt, kritikust, ő Széchenyi-díjat vehetett át idén.

Kossuth-díjat kapott például Balázs Fecó, a klasszikus nagyterpeszes rockzene nagy öregje, ifj. Csoóri Sándor népzenész, Széchenyi-díjas Maróth Miklós orientalista, Erdő Péter római katolikus bíboros és Martonyi János volt külügyminiszter, továbbá a Magyar Érdemrend középkeresztjét (igen, a polgári tagozat) kapta a mindannyiunk által szeretett Csukás István.

Érdekességként megemlíthetjük (a szemfüles Index szúrta ki), hogy az idei díjazottak közül kettőnek már az édesapja is Kossuth-díjas volt: Jeles András filmrendező, a Nemes Jeles László, valamint a költő, esszéíró Csoóri Sándor, az ifj. Csoóri Sándor apja.

Az idei magyar állami díjak teljes listája itt, itt és itt elolvasható.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro