Nem múlhat el a Székely Szabadság Napja anélkül, hogy a hatóságok ne fenyegessék bírsággal a szervezőket, résztvevőket.
A videofelvételek megtekintése után fognak intézkedni azokkal szemben, akik a március 10-i marosvásárhelyi főtéri tüntetés alkalmával törvénysértést követtek el – tudatta pénteken a Maros megyei csendőrség, amely közrendvédelmi feladatokat látott el a székely szabadság napja alkalmából tartott megemlékezésen és tüntetésen.
Az MTI-hez is eljuttatott kommüniké szerint a csendőrség biztosította a rendet a székely vértanúk emlékművénél és a résztvevők elvonulásakor oly módon, hogy ne alakuljon ki „forgalmi torlódás”. A közrend fenntartása viszont „szükségessé tette a gyülekezési törvényben előírt figyelmeztetések és felszólítások” alkalmazását, amikor a csendőrség a főtér felszabadítását kérte a tüntetőktől, tekintettel arra, hogy
Bár a szervezők szerint a demonstráció bejelentése szabályos volt, a Maros megyei prefektus azt hangoztatta, hogy „nem tekinti engedélyezettnek” a felvonulást. A megmozdulást szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vezetői már tavaly márciusban bejelentették a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnál a 2016-os és a 2017-es székely szabadság napi tömegrendezvényt, hogy ne járjanak úgy, mint 2015-ben, amikor a demonstrációt Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere hivatalosan betiltotta.
Mivel a polgármester a törvényben megszabott 48 órán belül nem tiltotta be az idei rendezvényt, a bíróság januárban első fokon a bejelentés tudomásul vételére kötelezte a polgármestert. Florea néhány napja fellebbezett ugyan az elsőfokú ítélet ellen, de csütörtökig – a bejelentett demonstráció időpontjáig – nem született jogerős ítélet.
Lucian Goga Maros megyei prefektus kedden úgy vélekedett, hogy csak a megemlékezést lehet megtartani, a felvonulás és a tiltakozás „nem engedélyezett”. Úgy vélte ugyanis, hogy felfüggeszti a törvényszéki ítélet hatályát az ellene benyújtott fellebbezés. A megmozdulás szervezői viszont azt állították, hogy a gyülekezési törvény szerint
A székely vértanúk obeliszkjénél tartott megemlékezés után a tüntetők az „Autonómiát!”, „Székelyföld”, „Itthon vagyunk!” jelszavakat kiabálva, de békésen, ünnepi hangulatban vonultak Marosvásárhely főterére. A karhatalom nem próbálta a járdára szorítani a tüntetőket, mint két évvel ezelőtt, amikor ebből dulakodás alakult ki, hanem félpályás forgalomkorlátozással biztosította szabad mozgásukat. Miután a megmozdulás szervezői átadták a korábban közfelkiáltással elfogadott petíciót a kormány megyei megbízottjának, a tüntetők mintegy félóra múlva kisebb csoportokban elhagyták Marosvásárhely főterét.
A Maszol értesülése szerint egyébként a csendőrség által kiszabható bírság akár a 10 ezer lejt is meghaladhatja.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.