// 2026. november 3., kedd // Győző

Soviniszta szervezet szervez román összefogást a Székelyföldön

// HIRDETÉS

A hírhedt civil fórum próbálja elsimítani a politikai nézetkülönbségeket a román pártok között, hogy harcba szálljanak a gaz magyar elnyomók ellen.

A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma román összefogást szorgalmaz Kovászna megyében a júniusi helyhatósági választásokra, ennek érdekében egyeztető tanácskozást tartottak szombaton a politikai pártok megyei képviselőivel.

A sepsiszentgyörgyi megbeszélésen a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE), a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR), a Nemzeti Egység Blokk (BUN), a Nagy-Románia Párt (PRM) és az Egyesült Románia Párt (PRU) képviselői, továbbá függetlenek is részt vettek.

A románok civil fórumának elnöke, Ioan Sabău Pop a többórás tanácskozás után sajtótájékoztatóján elmondta, elvileg mindenki fontosnak tartja az összefogást, és megállapodtak abban, hogy két hét múlva ismét találkoznak, amikor már konkrét javaslatokat is megfogalmaznak. A román szervezet elnöke szerint figyelembe kell venni, hogy az elmúlt 26 évben ebben a térségben a magyarok etnikai indíttatásból szavaztak, miközben a románok politikai szimpátiák függvényében, és ez több településen a román képviselet kárára ment.

Ioan Sabău Pop úgy véli, a mindenkori kormányok elhanyagolták ezt a zónát, nem figyeltek oda az itt élő románság gondjaira, és a politikai disputák csak ártottak a közösségnek. Közös frontot alkotva kellene a fórum segítségével ezen a helyzeten javítani, és mindenki számára a parancsszó a „nemzeti egység” lenne. Azt is leszögezte, senkit sem kellene zavarnia ennek a kezdeményezésnek, de „tompítani” kell a magyar politikusok, önkormányzati vezetők és magyar szervezetek „sorozatos provokációit.”

A tanácskozáson elemezték a 2012-es helyhatósági választások eredményeit, illetve azt, hogy a román összefogás által hol lehetne erősebb képviseletet elérni a döntéshozó testületekben. Megállapították, hogy Előpatakon, Zágonban és Bölönben annak ellenére nincs román polgármester, hogy a románok a románul beszélő romákkal együtt számbeli többséget alkotnak, Kovásznán és Bölönben, ahol jelentős számú román ajkú él, még román alpolgármester sincs.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok
Krónika

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok

Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro