// 2026. november 7., szombat // Rezso

Így szerepeltek a magyar érdekeltségű pártok a szlovákiai választásokon

// HIRDETÉS

A szélsőjobb pártoknak áll a zászló.

Harmadízben sem tudta teljesíteni a bejutási küszöböt a Magyar Közösség Pártja (MKP) a szlovákiai választásokon: a magyar párt a szavazatok 4,46 százalékát szerezte meg a szombati megmérettetésen, így az 5 százalékos küszöb miatt nem jutott be a törvényhozásba. A Most-Híd szlovák-magyar vegyes párt viszont megőrizte parlamenti jelenlétét. A választáson a Robert

Fico kormánypártja az Irány - Szociáldemokrácia győzött, de elvesztette parlamenti többségét. A 91,3 százalékos feldolgozottság szerint 8 párt jutott be az új pozsonyi törvényhozásba.

A Robert Fico vezette, Irány - Szociáldemokrácia a voksok 28,65 százalékát szerezte meg. Egy ilyen eredmény, pirrusszi győzelemként értékelhető, ugyanis mind a voksolás előtti felmérésekhez, mind a négy évvel korábbi eredményekhez képest visszaesést jelent a párt számára. A számok azt mutatják, hogy

Robert Fico elveszítette a lehetőségét annak, hogy önállóan alakítson többséggel rendelkező kormányt,

sőt - a többi befutó összetételét és eredményeit tekintve - az is kérdésessé vált, hogy képes lesz-e koalíciós kormány megalakítására. Robert Fico a pártja által elért eredményre reagálva azt mondta: jobb szereplésre számítottak, de ennek ellenére tény, hogy a választásokat megnyerték, ami arra kötelezi őket, hogy megpróbáljanak kormányt alakítani. A leendő parlament összetételéről azt mondta, hogy „nagyon összetett a helyzet". Arra a kérdésre, hogy mely pártokat készülnek megszólítani koalíciós ajánlattal, kitérő választ adott.

A második legjobb eredményt a Szabadság és Szolidaritás nevet viselő liberális mozgalom szerezte 11,47 százalékkal. A harmadik helyen az Igor Matovic vezette Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) mozgalom végzett, a Daniel Lipsic nevével fémjelzett Nova párt jelöltjeit is listáján indító mozgalom a voksok 10,74 százalékát kapta.

A negyedik legjobb eredményt a Szlovák Nemzeti Párt érte el a szavazatok 8,74 százalékát megszerezve, az ötödik helyre pedig meglepetésként a Marián Kotleba vezette, a szlovák sajtó által szélsőjobboldaliként jellemzett Mi Szlovákiánk - Néppárt (LS-NS) futott be 8,17 százalékkal. A hatodik hely a Most-Híd vegyes párté 6,61 százalékos eredménnyel. A hetedik helyen, meglepetésként - a Boris Kollár vállalkozó vezette Család vagyunk (Sme rodina) nevet viselő csoportosulás áll 6,58 százalékkal.

A nyolcadik helyen egy eddig ugyancsak parlamenten kívüli, új párt, a Kereszténydemokrata Mozgalomból (KDH) kilépett Radoslav Procházka alapította Háló (Siet) áll, nekik a választók 5,47 százaléka szavazott bizalmat.

„Nincs győztese ezeknek a választásoknak, mert senki sem tud magabiztosan kormányozni" - jelentette ki az eredményekre reagálva Berényi József, az MKP elnöke hozzátéve, hogy

a felvidéki magyarság viszont vesztett.

Hangsúlyozta: nagyon sok nem hagyományos párt került a parlamentbe, nagyon nehéz négy év előtt áll az ország és a politikai stabilitásnak Szlovákiában vége. Az MKP eredményéről azt mondta, hogy a politikai megosztottság nagyon komolyan befolyásolta a választás eredményét, a párt vezetősége a végeredmények kiértékelését követően majd levonja a konzekvenciákat.

Hasonlóan borúlátón értékelte pártja szereplését Bugár Béla, a Most-Híd elnöke. Mint mondta: kétszámjegyű eredményt vártak, és a 8 százalék alatti eredmény nem értékelhető jónak, ezért annak okait ki kell elemezniük. Bugár Béla egyelőre nem kívánt nyilatkozni arról, hogy a parlamentbe bekerült pártok közül melyekkel folytatna koalíciós tárgyalásokat.

Megfigyelők szerint a parlamenti választás eredménye rendkívüli meglepetésként értékelhető, és egyidejűleg megkérdőjelezi a pártok támogatottságáról készített előzetes felmérések megbízhatóságát, amelyek a parlamentbe bejutó 8 párt közül legalább kettőnek, a Boris Kollár vezette Család vagyunk (Sme rodina) és a Marián Kotleba vezette Mi Szlovákiánk - Néppárt várható eredményét alaposan a bejutási küszöb alá mérték.

A választás részvételi aránya 59,39 százalék volt, ami némileg meghaladta a 2012-es előrehozott parlamenti választásokét.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro