// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Tőkés: Johannis a határon túli románok védelmét is megkérdőjelezte

// HIRDETÉS

Az EP-képviselő ezzel arra utalt, hogy Románia is felemeli szavát a szerbiai és ukrajnai románokért.

Tőkés László szerint a neki adományozott román állami kitüntetés visszavonásával Klaus Johannis államfő és a visszavonást javasoló becsületbíróság megkérdőjelezte Románia jogát, hogy felléphet a határon túli románok védelmében.

Tőkés László, aki jelenleg az Európai Parlament képviselője (Fidesz-KDNP), egy nagyváradi sajtótájékoztatón reagált pénteken a Románia csillaga érdemrend csütörtöki visszavonására.

„Nem tettem egyebet, csak kiálltam amellett, hogy egy kisebbséget az illetékes anyaország részesítsen védelemben, olyanképpen, ahogyan Ausztria védhatalmi státussal rendelkezett az olaszországi dél-tiroli osztrák kisebbség tekintetében" - idézte fel azt az álláspontját, amely miatt méltatlannak találták a kitüntetésre.

Megemlítette, hogy 1989-ben „a hallgatás falát" törte át megszólalásaival, és most is a politikai véleménye szabad kinyilvánítása miatt kell bűnhődnie. „Bujtatott formában tovább tart a ceauşizmus" - jelentette ki a Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor által kialakított rendszerre utalva.

Úgy vélte, hogy a rendszerváltozásban játszott szerepéért kapott elismerés megvonása a romániai rendszerváltozás állapotát jelzi, és a szólásszabadság eszméjét, valamint Temesvár szellemét is sérti.

Emlékeztetett rá, hogy a kitüntetést már 2013-ban átadta megőrzésre az egykori temesvári harcostársaiból alakult forradalmi emlékbizottságnak.

Tőkés László szerint kitüntetésének megvonása beleilleszkedik abba az általános magyarellenes hangulatba, amely Romániában az elmúlt években erősödött meg. „Célpontokat keresnek a megfélemlítés céljával, és példát kívánnak statuálni azokkal, akik szólni mernek" - utalt a székelyföldi városok polgármesterei ellen indított eljárásokra.

Kijelentette: „fokozott mértékben ragaszkodnunk kell az olyan értékekhez, mint a szólásszabadság és a román magyar barátság", amelyek kárt szenvednek a döntés következtében.

Újságírói kérdésre Tőkés László elmondta, nem döntötte még el, hogy megtámadja-e a bíróságon az államfő intézkedését.

Hozzátette, a pereskedés mellett is és ellen is tud érveket felsorakoztatni. Kijelentette, 1989-ben sem a dicsőség vágya késztette cselekvésre, és most sem kell neki föltétlenül a kitüntetés, de „nem lehet válasz nélkül hagyni, ha belénk fojtják a szót".

Azt is megemlítette, hogy a történtek után az általa vezetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak (EMNT), és az EMNT védnöksége alatt működő Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) is újra kell értelmeznie a 2014-es választásokon támogatott Klaus Johannishoz fűződő viszonyát.

Klaus Johannis államfő csütörtökön jelentette be, hogy a kitüntetettek becsületbírósága által tett javaslatnak megfelelően visszavonta Tőkés Lászlótól a Románia csillaga érdemrendet.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro