// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Ismét a TIFF hozza a legkülönlegesebb zenéket

// HIRDETÉS

Egy elszállt Űrodüsszeia, román népzenétől elszállt két amerikai és egy elszállt finn tangóharmonikás a TIFF eddigi koncertmenüjén.

Zenefesztiválok sem hoznak olyan különleges zenéket Kolozsvárra, mint a TIFF filmfesztviál idén május 27. és június 5. között. Két koncertet filmmel és kettőt film nélkül harangozott be a fesztiválszervezők mai közleménye, mindegyikre mától lehet jegyet vásárolni.

Egy dobosból és gitárosból álló francia duó Stanley Kubrick klasszikusához, a 2001: Űrodüsszeia című filmhez írt új zenét. A néma és hangos filmekhez egyaránt zenét író Zone Libre űrutazására 15 lejjel fizethetünk be itt. Be- és felszállás május 29-én 19 órakor a Diákművelődési Házban.

Május 30-án, este nyolctól ugyanott Kimmo Pohjonen finn tangóharmonikás fog elszállni saját, misztikussá fokozott dzsesszzenéjére. A 35 éves zenész már több mint tíz albumot adott ki, körbeturnézta a világot, játszott együtt a kortárs komolyzenében utazó Kronos Quartettel, illetve az ukrán világzenét játszó, 2013-ban a TIFF-en is fellépett DakhaBrakha együttessel. Az egyedi stílusban harmonikázó zenészről dokumentumfilmet is fognak vetíteni a TIFF-en Soundbreaker címmel. Koncertjére a jegy elővételben 25 lejbe kerül, május 1. után 30 lejbe.

A cigányzenétől a klezmeren át a mariachiig mindent keverő, A Hawk and a Hacksaw nevű amerikai duó két koncertet is fog adni. Május 31-én a Diákművelődési Házban Szergej Paradzsanov filmjét, a Kárpátok egzotikumának számító huculokról forgatott, Elfeledett ősök árnya című alkotást festik alá élőzenével úgy, hogy egyenként akár három hangszeren is játszanak egyidőben. 

Paradzsanov filmje egyike azon nagyon keveseknek, amelyek hucul nyelven szólalnak meg, zenével dúsítva pedig 15 lejért élvezhetjük. Június elsején este tíz órától a román népzenéből is ihletődő duó a TIFF Házban koncertezik.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro