Nyár elején ismét fesztiválvárossá változik Kolozsvár.
Igazi „nagyágyúk” filmjeit is bemutatják a 15. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon, amelyet május 27. és június 5. között tartanak idén – Kolozsvár tehát ismét a film romániai fővárosává válik 10 napra. Egy sereg nemzetközi fesztiváldíjas film érkezik Románia legnagyobb filmfesztiváljára, többek közt a berlini, velencei, torontói, locarnói és san sebastian-i szemléről.
Sőt a TIFF-en bemutatnak (legalább) két olyan filmet, ami az idei Oscar-díjért versenyez a legjobb idegen nyelvű alkotások kategóriájában. Nem, nem a Saul fiáról van szó, hanem az A War című dán filmről, Tobias Lindholm rendezésében, illetve A kígyó öleléséről (Embrace of the Serpent), a kolumbiai Ciro Guerra alkotásáról.
Hogy világhírű filmművészeknél maradjunk: megnézhetjük a virtuóz orosz filmrendező, Alekszandr Szokurov Frankofónia című új opuszát, amely a Louvre sorsáról (is) szól Párizs második világháborús német megszállása alatt; vagy Jerzy Skolimowski 11 percét és Terence Davies „nagy visszatérését”, a Sunset Songot.
A Saul fiát egyelőre nem látjuk a beharangozott filmek sorában, de mint tudjuk: a TIFF-en minden évben vannak meglepetés-vetítések is.
A TIFF eddig ismert filmes felhozataláról az alábbi linken tájékozódhatunk bővebben.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.