// 2026. november 7., szombat // Rezso

Késik, de tervben van a váradi magyar kórház

// HIRDETÉS

A lényeg, hogy a betegek anyanyelvükön panaszkodhassanak.

Még legalább egy évig nem mozdul előre a Nagyváradon a magyar kormánytámogatásból megvalósítandó református egyházi kórház ügye – közölték a Királyhágómelléki Református Egyházkerület vezetői az Erdon.ro portállal.

Forró László püspökhelyettes bejelentette, hogy a jövő héten fogadja majd őt Rétvári Bence parlamenti államtitkár, aki a kórházépítési projektről kíván tájékozódni. Forró László elmondta, hogy korábban a magyar kormány már jelezte az egyházkerületnek azt, hogy legalább még egy évig nem történhet előrelépés a váradi kórház építése ügyében, a migránsválság ugyanis felülírta Magyarország korábbi terveit, de az a tény, hogy egy államtitkár tájékozódni akar az ügyben, szerinte azt jelzi, hogy a magyar kormány nem tett le arról a szándékáról, hogy segítse az egyházkerületet e tervének megvalósításában. A püspökhelyettes hozzátette, hogy a közeljövőben tartja közgyűlését a Magyar Körházszövetség, amely a határon túli térségek egészségügyi helyzetéről szóló jelentéseket is vár. A Partiumra vonatkozó jelentést Bradács Alíz, a margittai kórház igazgatója fogja elvégezni, és ennek a jelentésnek az egyik leglényegesebb konklúziója az lesz, hogy a Partiumban szükség van egy olyan kórházra, amely magyar orvosokat foglalkoztat, és ahova a páciensek magyar nyelven fordulhatnak panaszaikkal.

Forró László elárulta azt is, hogy korábban egyeztetéseket folytatott Tar Gyöngyivel, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetőjével, és a felek egymás támogatásáról biztosították egymást, vagyis a közigazgatóság támogatni fogja egy nagyváradi kórház megvalósítását, míg a Királyhágómelléki Református Egyházkerület a közigazgatóságot fogja támogatni abban, hogy a Gyimesekben létrejöjjön egy sürgősségi ellátó központ, amire az ott élőknek égető szüksége lenne.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro