// 2026. november 3., kedd // Győző

Előválasztást rendeznek Csíkszeredában

// HIRDETÉS

Nem botrányt akarnak, ott az előválasztás hagyomány. Lehet jelentkezni polgármesternek.

Március 1-15. között lehet jelentkezni az RMDSZ csíkszeredai előválasztására, ahol a polgármester-jelöltet és a tanácsosjelölteket is kiválasztják a június 5-i önkormányzati választásokra – írja a Székelyhon portál. Az állóurnás előválasztásokat április 10-én tartják, a tervek szerint Csíkszeredában tíz körzetben lehet majd voksolni. 

A polgármester-jelöltekről azután lehet majd tudni, hogy lezajlik a jelöltállítási procedúra. Ha csak egyetlen jelölt jelentkezik az előválasztásra, akkor már március 16-án tudni lehet, ki fog indulni a Szövetség színeiben Csíkszereda polgármesteri székéért – nyilatkozta a portálnak Füleki Zoltán alpolgármester, az RMDSZ városi szervezetének elnöke. 

Ha többen is jelentkeznek, akkor megtartják az előválasztást, és azután jelentik be a jelölt nevét, hogy véglegesítették az előválasztás eredményét. A portál úgy értesült, Fülöp Árpád Zoltán önkormányzati képviselő lehet az egyik polgármester-jelölt, de ő a jelöltségéről szóló információt pletykának nevezte.

Az alpolgármester szerint a jelöltállító előválasztásnak Csíkszeredában már jól bejáratott hagyománya van, és el szeretnék kerülni az ezzel kapcsolatos botrányokat, mint amilyenek Marosvásárhelyen vagy Székelyudvarhelyen zajlottak. 

Marosvásárhelyen rendkívül alacsony részvételű előválasztáson választották meg Soós Zoltánt a magyar politikai szervezetek közös polgármester-jelöltjének, majd Soós bejelentette, az RMDSZ színeiben indul a nyári megmérettetésen. Mire épp az RMDSZ ügyvezető elnöke, Kovács Péter válaszolta azt, hogy Soós ne igyekezzen a Szövetség ernyője alá, a marosvásárhelyi összefogás fontosabb.

Udvarhelyen pedig épp ma fújták le az előválasztást, mivel arra egyedül csak Arros Orsolya jelentkezett, Bunta Levente jelenlegi polgármester visszalépett. Mi több, Buntát menesztették a városi RMDSZ éléről is. Mindez természetesen nem zárja ki, hogy függetlenként ismét megpályázza a polgármesteri tisztséget a június 5-i önkormányzati választásokon.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka
Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro