// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Nem fogadnak el több törvényt suttyomban

// HIRDETÉS

Mint Diaconu kisebbségellenes tervezetét. Német kisebbségi képviselő szólt, hogy abba kéne hagyni a hallgatólagos elfogadást.

Megszűnik a törvénytervezetek hallgatólagos elfogadásának lehetősége a parlamentben – közölte Niculae Mircovici, a képviselőház titkára a Mediafax hírügynökség csütörtöki jelentése szerint.

A házbizottság Ovidiu Gant, a német kisebbség képviselője, a kisebbségi honatyák frakcióvezető-helyettese kezdeményezésére döntött így, miután szerdán egy kisebbségellenes törvénytervezetet nyilvánított hallgatólagosan elfogadottnak a képviselőház.

A magyarellenességéről elhíresült Bogdan Diaconu képviselő törvénytervezete megtiltaná a romániai közintézményeknek, állami hatóságoknak és önkormányzatoknak, hogy a román nyelven kívül bármilyen más nyelven kommunikáljanak, szóban vagy írásban. A tervezet ügyében a szenátus dönt.

A hazai kétkamarás parlamentben mindkét háznak el kell fogadnia a törvénytervezeteket ahhoz, hogy hatályba lépjenek. Ezeket témájuk alapján osztják el, és mindig a második házé a végső döntés joga. A jogalkotás felgyorsítása érdekében az első háznak nem kötelező megvitatnia minden törvénytervezetet, ezért amennyiben nem tűzi napirendre, fél év után hallgatólagosan elfogadott tervezetként küldi tovább a döntő háznak.

Miután számos romániai kisebbségi szervezet felháborodását váltotta ki, hogy a jogalkotás egyszerűsítési szándéka egy nyilvánvalóan kisebbségellenes jogszabálynak is a hallgatólagos elfogadását eredményezte, a házbizottság úgy döntött, hogy ezentúl azokat a tervezeteket is szavazásra bocsátják a ház plenáris ülésén, amelyeknek nem készült el időben a szakbizottsági jelentése.

A képviselőház házbizottságának lett volna a feladata, hogy napirendre tűzze a törvényjavaslatot, ám ezt azért mulasztotta el, mert a testületben tavaly óta – a pártközi egyezmények miatt – nincs az RMDSZ-nek képviselője – nyilatkozta tegnap Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, aki szerint a tervezet a szenátusban mindenképpen megbukik majd.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro