Azt szeretnéd, hogy számoljak el a Budapesttől kapott kormánytámogatással? Gyűlölködő vagy!
A legjobb védekezés a támadás alapon gyűlöletbeszéddel vádolja azokat a politikai ellenfeleit Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke, akik ráirányították a figyelmet a nagyváradi Ady-központ körüli rendellenességekre.
Szabó Ödön a Bihari Napló napilap pénteki számában reagált Csomortányi Istvánnak, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezete elnökének a kedden megfogalmazott vádjaira. Csomortányi sajtótájékoztatón hívta fel arra a figyelmet, hogy Nagyváradon az elmúlt hetekben teljesen lebontották azt az Ady-központot, amelyet 2003-2004-ben a magyar állam támogatásával épített fel az RMDSZ-hez közel álló Mecénás Alapítvány. A politikus követelte, hogy az alapítványt létrehozó helyi RMDSZ-vezetők számoljanak el azzal a 800 ezer euróval, amely az Ady-központ felépítésére kapott magyar állami támogatásból szerinte eltűnt.
Szabó Ödön parlamenti képviselő, aki Bihar megyei RMDSZ mellett a Mecénás Alapítványnak az ügyvezető elnöki tisztségét is betölti, a Bihari Naplóban közölt pénteki írásában a választási kampányra időzített, a magyarságot megosztó gyűlöletkampánynak minősítette a számonkérést.
„Mára kiderült egyértelműen, hogy nem mozgósít a több párt. Kiderült, hogy az RMDSZ folyamatos gyalázása csak elbizonytalanította a magyarokat" - állapította meg a politikus. Szabó Ödön úgy vélte, a szélsőségesen nacionalista román pártok gyűlöletbeszéde „nem ártott a magyarok önbizalmának, egységének, jövőbe vetett hitének annyit, mint az olyan emberek, mint Csomortányi (István), Szilágyi (Zsolt, az EMNP elnöke), Tőkés (László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke) magyar nyelvű, ezért hitelesebb, gyűlöletbeszédei".
Szabó Ödön úgy vélte, hogy az Ady-központ ügyét felemlegető politikusok hazudnak, valós tényeket kavarnak valótlanokkal, válaszában azonban nem tért ki arra, hogy melyek a valótlan állítások. „Én hálás vagyok azért, (...) hogy a magyar emberek többsége folyamatosan, megtéveszthetetlenül hű maradt a szövetséghez, az RMDSZ-hez. Hálás, mert noha nagyon hangos a gyűlöletkampány, a Csomortányi-félék mindig kisebbségben maradtak" - jelentette ki az RMDSZ Bihar megyei szervezetének az ügyvezető elnöke.
Aki esetleg nem emlékezne: a politikai ellenfeleit gyűlölködéssel vádoló Szabó Ödön többek között arról nevezetes, hogy saját mikrofonnal a kezében próbálta meg széttrollkodni az EMNT egyik rendezvényét, amelyen az RMDSZ botrányos nagyváradi utcanévfordításairól esett szó (Lásd Piros tó utca), később titokban megpróbálta levédetni a védjegyhivatalnál (vagyis gyakorlatilag eltulajdonítani az ötletgazdától) a nagyváradi Szent László Napok logóját, majd egy sajtótájékoztató alkalmával durva hangnemben oktatott ki egy újságírót, aki történetesen az egyik rivális politikai alakulat reklámtollával jegyzetelt.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.