// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Magyarország földgázt importálhat Romániából

// HIRDETÉS

A határátkelők számának növeléséről, a két országot összekötő, EU-s finanszírozással elkészült utak megnyitásáról, és a földgáz importálásának lehetőségéről tárgyaltak pénteken Bukarestben.

Magyar-román energetikai és közlekedésfejlesztési projektek előmozdításáról sikerült megállapodni az új román szakértői kormánnyal, amely elődjénél sokkal nyitottabb és pragmatikusabb módon viszonyul a közös projektekhez – közölte Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára pénteken Bukarestben.

Az államtitkár a magyar-román gazdasági vegyesbizottság ülését követően a testület magyar társelnökeként beszámolt arról, hogy rövidesen megduplázódhat a határátkelők száma Románia és Magyarország között. A felek megegyeztek abban, hogy három hónapon belül ütemtervet készítenek azon tíz, a határon áthaladó, európai uniós finanszírozásból megépült új út megnyitásáról, amelyeket 

Románia schengeni csatlakozásának késése miatt egyelőre nem lehet használni.

Rámutatott: 10 közúti határátkelő működik Románia és Magyarország között, átlagosan 40 kilométerenként lehet átjárni, ami tipikus kelet-közép-európai probléma, hiszen Nyugat-Európában sokkal sűrűbben vannak összeköttetési pontok a szomszédos országok között. A határ átjárhatóságának javítása érdekében megállapodtak arról, hogy 2018-ig mindkét oldalon elvégzik a szükséges munkálatokat ahhoz, hogy megnyissák a második gyorsforgalmi összeköttetést Magyarország és Románia között Debrecen és Nagyvárad térségében. A márciusban összeülő infrastruktúra-munkacsoport arra is megoldást keres, hogy a már megnyílt nagylaki autópálya-átkelőnél csökkentsék a várakozási időt: itt egyebek mellett a teherforgalom számára épül új tengelysúly-mérő állomás.

A magyar-román gazdasági vegyesbizottság társelnöke elmondta: Románia fontos partner az energetikai források és útvonalak diverzifikációjában, és a román fél vállalta, hogy rövidesen megteremti a feltételeit annak, hogy

Magyarország is importálhasson földgázt Romániából.

Magyar Levente az MTI-nek nyilatkozva kiemelte: Románia az az ország, ahol a legtöbb magyar érdekeltségű kis és közepes vállalat működik Magyarországon kívül, több mint 12 ezer magyar érdekeltségű céget jegyeztek már be Romániában, ugyanakkor a magyar nagyvállalatok egész sora is jelen van az országban. A Mol 200 üzemanyagtöltő állomást üzemeltet, emellett szénhidrogén-lelőhelyek kutatásában is részt vesz, az OTP 120 fiókkal van jelen, a Richter-Gedeon 1500 embernek ad munkát. „Ezek komoly stratégiai pozíciók, az alapok erősek. A gazdasági talán a leginkább problémamentes területe a magyar-román együttműködésnek, a kkv-k szférája egy sikertörténet és a többi is azzá tehető, csak dolgozni kell rajta, márpedig ezzel a román kormánnyal lehet” – összegezte bukaresti tapasztalatait a gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro