// 2026. november 7., szombat // Rezso

Ötleteket és adományokat várnak egy álomhoz

// HIRDETÉS

Ízig-vérig erdélyi segítőközpontra gyűjt a Telefonos Szeretetszolgálat: erdélyiek segítenek erdélyieket erdélyi forrásból.

Erdélyi Szociális és Információs Központot szeretne építeni a hét éve indult Telefonos Szeretetszolgálat, és ehhez változatos helyeken gyűjti a pénzt és az ötleteket – tudtuk meg ma a kolozsvári Kofferben, amely ma Jótékonysági napot tart a cél érdekében. Már eleve a Telefonos Szeretszolgálat egy álom volt, és most még nagyobbat álmodnak, mondta Sajó Norbert teológus, a szeretetszolgálat alapítója a Jótékonysági napot beharangozó sajtótájékoztatón. 

A nagyobb álmot a Román Kereskedelmi Bank (BCR) közösségi finanszirozási weboldalán, a Bursa Binelui-on indították útjára, ahol most verseny is zajlik a karitatív ötletek között: a bank megduplázza azokhoz a szervezetekhez érkezett adományok összegét, amelyek az első három helyen végeznek az összegyűlt adományok összegét tekintve.

 

A jótékonysági börze a harmadik fordulójához ért, ismertette Visky Anna, a szeretetszolgálatot működtető Solidaris Egyesület kampányának vezetője, és az Erdélyi Szociális és Információs Központ céljára már közel hatezer lej gyűlt össze mintegy 70 adományozótól. A finanszírozási börze február 17-ig tart, addig van esélye az egyesületnek az első három közé kerülni. Tervük, az Erdélyi Szociális és Információs Központ (ESZIK) egyelőre a nyolcadik.

 

 

Visky Anna kampányvezető

 

Adományozni lehet tehát az interneten, a Bursa Binelui platform öt és ezer lej közötti összegek utalását teszi lehetővé, és offline is például a Koffer könyves kávézóban bármekkora összeget. 

 

Az online utalás teljesen biztonságos, és a bank sem vesz le kezelési költséget se az adományozótól, se a Solidaris Egyesülettől, vagyis az ESZIK minden odaszánt pénzt megkap – hangsúlyozta Visky Anna. Az se riasszon el senkit, hogy a célösszeget 60 ezer lejben határozták meg, és ettől még messze állnak: hosszú távra terveznek, nem február 17-ig és nem is egy-két év alatt alatt szeretnék összegyűjteni az összeget, és megvásárolni a központ számára az egyelőre Maros megyében kinézett, kilencezer euróba kerülő telket.

 

A Koffer több szinten szállt be a gyűjtésbe:

  • mai bevételének tíz százalékával,
  • teret ad a szeretetszolgálat perselyeinek,
  • és két rendezvényt is befogad ma, ahol táplálni lehet az ESZIK ötletét.

 

Este nyolctól jótékonysági koncertet ad a kávézóban Molnár Edina énekes, Laczkó-Vass Róbert színész és Szép András zongorista. Így próbáltak:

 

 

So here is a little trailer of what kind of atmosphere will wait you here on Thursday. Koffer will go in charity mode. Till than you can support this great cause here: http://bit.ly/1SzmOjV

Posted by Koffer on Tuesday, February 2, 2016

 

Előtte pedig, este hattól nemcsak pénzzel, hanem ötletekkel is be lehet szállni az ESZIK-be a Demény Péter vezette kerekasztalbeszélgetésen. Hasonló jótékonysági szervezetek vezetői, az ötletet támogatásra méltónak találó művészek, politikusok és a nagyközönség aktív részvételére számít Sajó Norbert. 

 

Nem akarják feltalálni a spanyolviaszt, és nem kizárólag saját elképzeléseik szerint építenék fel az Erdélyi Szociális és Információs Központot, találnák ki a tevékenységét: egyaránt várják mások tapasztalatait, tippjeit, kétségeit, bírálatait. 

 

Amire  a Telefonos Szeretetszolgálatnak most leginkább szüksége van, az egy nagyobb iroda, mert a rengeteg információ fizikai teret is foglal, gyakorlatilag nincs elég szekrényük a mappák számára, illusztrálta a helyzetüket Sajó Norbert. Szeretnének egy raktárhelyiséget is, mert időnként azért hívják őket, mert valaki bútort, hűtőt, gáztűzhelyt ajánl fel, és gyorsan meg szeretne szabadulni tőle, de megfelelő raktárhelyiség hiánya miatt a szeretetszolgálat elesik ezektől a felajánlásoktól. A központot úgy alakítanák ki, hogy az adat- és adománytárolás mellett táborokat is tarthassanak ott.

 

 

Sajó Norbert teológus, a Telefonos Szeretetszolgálat alapítója

 

Bár kiszemelték már a telket, nem ragaszkodnak hozzá, szívesen elfogadnak telekadományt is akár magánszemélytől, akár valamelyik egyháztól, ha az illető nem köti feltételekhez a felhasználást, mondta Sajó, mert a Telefonos Szeretetszolgálatnak fontos, hogy megőrizze függetlenségét a politikumtól és az egyházaktól azzal együtt, hogy a szolgálatot több egyház támogatja jelenleg is.

 

Ha majd rendelkezésükre áll a telek, akkor szívesen fogadnak építkezési anyagot és önkéntes munkát is adományként a központ felépítéséhez. Ettől is lesz erdélyi az Erdélyi Információs és Szociális Központ, vallja Sajó, hogy erdélyiek ötleteiből, erdélyi forrásokból és keretek között építenék fel.

 

Hogy miről tájékoztatna a központ? Például a fűtéstámogatás igénylésének módjáról az időseket, akik jobbára telefonon kommunikálnak, ezért inkább lemaradnak a támogatásokról, mint a többféle csatornán is kommunikáló és ügyet intéző fiatalabbak, válaszolta Visky Anna. A különböző állami támogatásokat, ösztöndíjakat juttatnák el azokhoz, akik igényelnék, de nem tudják, hogyan. A Telefonos Szeretetszolgálat többéves tapasztalata szerint a betelefonáló szociális és információs háttere erősen összefügg: minél tájékozatlanabb valaki, annál elesettebb.

 

 

A Telefonos Szeretetszolgálat Kolozsváron és Marosvásárhelyen működik 30, különböző felekezetű önkéntessel. Szolgálataikért nem várnak és nem fogadnak el ellenszolgáltatást, jutalmat vagy vizitdíjat, ha épp kiszállnak egy segítségre szorulóhoz, és tevékenységük továbbra is önkéntes marad, ígérte Sajó Norbert. Adományokat viszont szívesen fogadnak, a mostani kampány jó alkalom erre.

 

A hét év alatt 160 településről tárcsázták őket, volt, hogy Magyarországra is vittek adományt, majd a magyarországi eseteket átadták az ottani szeretetszolgálatoknak. Hívták őket már Kínából, az Egyesült Államokból de Afganisztánból is: onnan egy Romániából származó német katonaorvos telefonált, akinek afganisztáni szolgálata épp arra az időszakra esett, amikor haza szokott jönni Erdélybe, és bevásárol egy idős néninek. Átküldte a pénzt és a bevásárló listát a szeretetszolgálatnak, amelynek önkéntesei lebonyolították a vásárlást.

 

Volt, illetve lesz, aki munkahelyeket ajánl a Telefonos Szeretetszolgálaton keresztül, van, aki takarítást ajánl fel időseknél, és kaptak már hívást kórházi orvostól is, aki inkább nekik szól, ha valamelyik betegének evőeszközt, vécépapírt kellene vásárolni, mint az illető földrajzilag távoli hozzátartozóinak. A tervezett központtal térben és időben is tudna terjeszkedni a szolgálat, más városokban is tudnának segíteni, vázolta Sajó.

 

A Koffer pedig évente megismételné a Jótékonysági napot mindig más és más karitatív szervezet javára.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS